Szeretem az ifjúsági műsorokat tévében, rádióban. Egyrészt tetszik, hogy mennyire értelmesek és nyitottak tudnak lenni (a behívott kevesek) tizenévesek. Másrészt feltölt az a lendület, amellyel próbálják úgymond birtokba venni a világot - vagyis érteni, értelmezni. Ez leginkább erkölcsi kérdéseknél tapintható ki. Legutóbb a hazugság fogalmát járták körbe - mindenki hozzátette a magáét. Tapintható volt a szellemi izgalmuk, mint amikor egy kirakósjáték elemeit próbálják illesztgetni, hogy végül teljes és hiánytalan legyen a végeredmény.

Minden erkölcsi elmélkedés sajátja, hogy alapvetően a jó és a rossz kérdése hatja át. Az ember morális lény, folyton meg akarja határozni, hogy mi a jó, mi a rossz. Persze fiatalon másként. Még benne van az idealizmus, hogy az élet alapítható pusztán erkölcsi elgondolásokra, de már feldereng, hogy vannak kivételek, van kegyes hazugság, van kényszerű, amikor nem is mondhatnék igazat.

Számomra azonban mégis valami más miatt is érdekesek az ilyen beszélgetések. Számomra egzotikus a morál témája. Nem hoz lázba a jó és a rossz kérdése. Ezek az erkölcsi viták inkább képzeletbeli kérdéseket jelenítenek meg előttem. Amorálisnak érzem magamat, nem ismerem az erkölcsi felháborodást. Az amoralitásom azonban inkább egyfajta nihilizmusba hajló sötét realizmust takar, nem pedig a pszichopata gátlástalanságát és önfelmentését. 

Értem, hogy az erkölcs társadalom- és közösségszervező erő. Értem, hogy kell, mert különben széthullik minden, és az erősek nyers hatalma következik. De az erkölcsben ezen a gyakorlati és ésszerű hasznon túl képtelen vagyok valami többet látni - isteni parancsot, világrendet. Megtehetem, hogy amorális legyek, mint minden lény, aki kívül van a közösségen, és se szava, se hatása, se felelőssége. Az amoralitás a hontalan csavargók luxusa és realizmusa (és mételye).  

Ezért a hazugságról (is) elmélkedő fiatalokat bájosnak, okosnak, romlatlannak látom, de közben álmodónak és naívnak. Kedvelem, élvezem az eszüket, a lelkületüket, rácsodálkozok a világukra, de távolinak érzem. Belőlem elveszett. Ők a kerítésen belül vannak, összekapcsolódnak, és ez ad életet az erkölcsi fantáziálásuknak.