Engem is sújt a 'közösségi média betegség', vagyis hogy mások életére rálátva olykor kevésnek érzem a sajátomat. Azonban én nem annak ülök fel, ami oly gyakori, nevezetesen hogy mások életét teljesebbnek, boldogabbnak, sikeresebbnek látjuk - legtöbbször nem is tudnám annak látni, hiszen a megannyi kiposztolt bölcsesség elég árulkodóan leplezi le a megannyi indirekt sóvárgást, kielégületlenséget és szüntelen önigazolást. Az én érzésem egy másik jelenségre összpontosul: nem tudom nem észrevenni sokaknál azt a fajta bizalmat, amivel az élet, vagy a másik felé fordulnak, illetve azt a belefelejtkezést és feloldódást, amit a saját közegükben éreznek. Mindig szembesülök azzal, hogy nem csak bizalmatlan és lemondó elkülönülésben lehet élni, hanem valahová tartozásban is, és az ennek során megélt örömben.