Gyakorta találkozom azzal a vélekedéssel, hogy a “rossz” végül elnyeri büntetését. Emögött van egy sajátos ellentmondás, nevezetesen ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy a világot egy erkölcsi erő irányítja, amely végül kiegyenlít, megtorol, ítéletet hoz és hajt végre. Viszont ugyanezek az emberek, akik a rossz bűnhődésében hisznek, már korántsem mondanák ugyanilyen határozottsággal, hogy de a “jó” végül elnyeri jutalmát. Tehát úgy hisznek egy erkölcsi erőben, hogy az csak büntet, bár azt is késleltetve és sajátos módon. Inkább tűnik úgy, hogy számukra szükséges a tudat, hogy a “rossz” végül automatikusan megbűnhődik, mert bennük ez a hit helyreállítja a világ rendjét.

Mivel jómagam semmilyen erkölcsi erőben nem hiszek, mivel képtelen vagyok azt gondolni, hogy a “rossz” óhatatlanul megbűnhődik (épp annyi esélye van rá, hogy elbukjon, mint hogy tisztelettől övezve haljon meg jólétben), ezért érzek egyfajta apátiát, és nem tudok háborogni. Olyan emberhez hasonlítok, akit egyfelől kiraboltak, másfelől ezt valamiért természetesnek tartja, és békés lemondásban veszi tudomásul.