- Bélának haja van. Julinak is. Tehát Béla olyan mint Juli.

- X önvédelemből megölte a késsel rátámadó Z-t. Tehát ő is agresszív és gyilkos, akárcsak Z.

- A hentes is meg a kocsmai késelő is kést használ, tehát egyformák.

- Ha elég messziről nézzük a lovat és a széket, akkor mindkettő csupán fekete pontnak látszik, tehát végső soron nem különböznek.

Ha az ember elég erősen hunyorog, akkor a világ már csak színes árnyakból és foltokból áll, a dolgok pedig elveszítik szilárd körvonalukat. Van egy elég népszerű "filozófia", amely kitermelte a maga bölcseit, akik ezt a hunyorgást magas szinten képesek űzni, mindig a számukra kedvező távolságot és hunyorítási szöget alkalmazva, hogy fenntartsák a végtelenség nyugalmával és mindent átlátásával lefelé pillantó magasztosság és egykedvűség szerepét. Ez a "filozófia" elég tömören képes megnyilatkozni: "minden relatív", "minden nézőpont kérdése". Valójában elég lenne, ha csak ennyit mondana (lényegét tekintve ennél többet amúgy is ritkán tud), de sajnos általában nem éri be ezzel, vagy olykor ki sem mondja, csak alkalmazza ezt a hunyorgó "bölcseletet", és mindent ennek szellemében old fel, tehát egyenlősít.

Az írás elején felhozott példák nem csekély gúnnyal karikírozzák ezt a "szemléletmódot", hiszen azt a metódust mutatják be, amivel ezek a mélyengők szoktak mindenen felülemelkedni. A hunyorgás valójában kényelmes szerepet biztosít a számukra, hiszen olyan hálás kissé középen, és ráadásul egyúttal kissé a közép fölött álldogálni, és onnan áttekinteni alant a széles síkságot, a vélemények és igazságok forgatagát, majd bölcsen beköpni, hogy "minden relatív", és "végső soron mindenkinek igaza van" (és nincs is). Elég megkeresni mindenben azt, ami hasonló, vagy pontosabban hasonlónak tetszik, és máris lehet boldogan egyenlőségjeleket pakolászni, miközben a különbségeket sajátos módon el lehet sikkasztani, a szőnyeg alá söpörni. Immáron nincs különbség támadás és védekezés között, nincs különbség okos és buta között, nincsen tisztesség és aljasság között, hiszen mindenben ott a hasonló, a közös, az azonos (!). Csak megfelelően kell hunyorítani.

Valójában értem én, szellemileg sokkal egyszerűbb közös pontokat találni, azokat összemosni, mint érteni, hogy a látszólag hasonló dolgok miért különböznek mégis, és azt meg még nehezebb, hogy a különbségeken túl még esetleg valamilyen érték mentén válasszuk el az értéktelent az értékestől. Persze nem várhatjuk el a hunyorgás mestereitől ezt a teljesítményt, hiszen mihelyst így kezdenének gondolkozni, a "minden relatív" bölcsessége azonmód kifújna, és már tényekre, utánagondolásra is szükség lenne. Pedig milyen kényelmes, lakályos ez a "filozófia"! Kár lenne otthagyni! Az előnye, hogy instant bölcsesség aurát kap tőle bárki, mert látszólag nem tévedhet, hiszen nem is állít szinte soha semmit, csak turmixol, és olyan kötőszavakkal operál, mint "ámbár", "mindazonáltal", "viszont", "a másik oldalról".......Mindezek együtt meg már eleve azt jelentik, hogy nem fogunk megtudni semmi határozottat, véglegeset, csak innen is, meg onnan is kapunk valamit, és hát úgyis "minden relatív".

Van, aki az erejével, más a bölcsességével, megint más a tudásával emelkedik az átlag fölé. Ezek mögött sokszor munka és teljesítmény van, tehát a fölébe emelkedés természetes módon megy végbe. A relativizmus "fölénye" azonban nem igényel teljesítményt, se tudást, se műveltséget, se lényeglátást, csak az egybemosás mesterkélt rutinját, és azt, hogy az ember mindig tartsa fenn a vitákon való kívülállás és felülállás látszatát, meglátva minden félben rosszat és jót egyaránt, vagyis hogy nem különböznek egymástól. Csak mindentudó mosoly kell hozzá és erős hunyorgás.