Ismerek vergődő, sebzett lelkeket, akik általában csak két dologra képesek: szidni a világot, és/vagy magukat gyalázni. 

Miért kell a világot szidni? Van ebben valami gyerekes önigenlés: “a világ nem olyan, amilyennek szeretném, hát rohadjon meg!”. 

Miért kell magát gyaláznia? Ha feltételezi, hogy a sanyarúságát, boldogtalanságát megérdemli, hogy neki csak ennyi jár, hogy ő nem elég jó a többhöz, akkor abban hisz, hogy a világ igazságos, és mindenkinek azt juttatja, amit megérdemel.