Az önreflexió során az ember önmaga megfigyelőjévé válik. Ez végső esetben még odáig is elmehet, hogy miközben cselekszik valaki, aközben figyel is, tehát nem utólag reflektál önmagára, hanem jelen időben. Részese is az eseménynek, de ugyanakkor külső megfigyelője is. Lehet sokat elmélkedni arról, hogy mi is a valódi én, a valódi önmagam, de abban a pillanatban, hogy az én így kettéválik az önmegfigyelés során, a kérdés hatványozódik. Azt hiszem, vannak emberek, akiknél nincs ilyen skizoid, hasadt állapot, akiknél belső egység és integritás áll fenn. Nincs belső dialógusuk. Önmagukkal azonosak. Sajátos és számomra nehezen elképzelhető állapot ez.