Amikor azt mondja valaki, hogy vesztes vagyok, óhatatlanul azonosul a rendszer értékrendjével, és így magával a rendszerrel...
Miért nem mondhatná, hogy vagyok, aki vagyok?
Így azt mondod fogadd el a rendszer ítéletét.
De azt is mondod, ha jól értem, hogy ne válaszd ennek a poláris megfelelőjét, egy másik rendszert, vagy ne válasz más kijáratot.. Számomra úgy lesz pontos a meghatározás: a rendszerben vesztes..., mert nem akarok azonosulni a rendszerrel..., sem az ellentétével, sem a kijáratokkal.

Az ellenkultúrával pedig semmiképpen:).

@Csillagok viraga: a rendszert nem pusztán az emberi társadalomra, a politikára lehet érteni, hanem magára az életre a maga törvényeivel, mechanizmusaival............ Ilyen értelemben már más lesz a fenti szöveg kifutása is....

@Perceval: azt látom, hogy két rendszer van: egyik azoknak primér törvényszerűségeknek a rendszere, amelyekbe az élet méllyén minden szerveződik( élettanilag, szellemileg, lélektanilag, fizikailag...), és a másik rendszer az, amit ezekre az adottságokra az ember ráépít a felismeréseiből tudatosan.
Az ember pedig középen áll a tudatosan felépített és az elemetáris rendszer között... És nem ismeri még eléggé önmagát. Az ideológiák és ellenideológiák, felépített világnézetek és ellenvilágnézetek, életigenlés és életellenesség számomra mind egy-egy mozdulat megragadni valamit a valóságból... És valamit mindenik felismer, és valahol mindenik torzul. Számomra az elemetáris , teljességében fel nem ismert rendszer a megismerés tárgya, ami bennem is működik. És a ráépített tudatirendszerek dominanciaharca értelmetlen...Egyetlen dolog , aminek értelmét látom: ez a figyelem és a felismerések finomítása...
Azért vannak vesztesek és lúzerek és sinylődők az én szememben, mert az ember ezen a földön még nem lát eléggé..., és ebbe a helyzetbe taszítja a társait. És azt nem az elemtáris élet teszi, és nem a mindenek mögött működő törvényszerűségek, hanem az ember, aki nem ismeri fel a másikat, és nincs figyelme sem fogalma felé...-

Ha a rendszer fogalma általános, akkor a vesztesség fogalma is általános értelművé válik...

Mivel valamiféle csapdának tűnik elkezdek kérdéseket föltenni a helyzetnek és kitapogatni a falakat. Minden perspektivából ránézni erre a veszteségre. Milyen csapda ez, ki ez az ember, milyen perspektívából néz... Vagy mit hoz a perspektíva nélküliség tapasztalata? Mit tagad, s a tagadás mögött mire mond igent..

(Vannak emberek, akik nagy képességekkel jönnek a világra, minden képességük meglenne ahhoz, hogy érvényesüljenek, s valami miatt mégsem megy. Az én megfigyelésem az , hogy fiatalon még elvárnák maguktól, hogy a nagy dominanciaharcban, és mindenféle megvalusásért való harcban ők is győztesként kerüljenek ki. De azt tapasztalják, és hiányként élik meg önmagukban , hogy ez nem megy. Valójában nincs akkora önösség bennük, hogy érvényesíteni akarják magukat. Bármilyen tehetségesek, értelmesek, az átlagcélokért nem tudnak elég motiváltak lenni, és ezért az erőiket sem tudják mozgósítani olyan átütően, mint aki ezekben a célokban hisz. Kialakul egy veszteségtudat. Pedig arról van szó , hogy ez a lélek természete szerint , belső hangjai szerint nem akar önmagáért élni... Nem elég motivált. És nem ismeri fel, hogy ezért nem hibás... Egy egocentrikus létharcban hányódik, mint egy falevél, de nem azért, mert nincsenek képességei, hanem mert nem motivált abban, hogy a domináns kultúrideálok által meghatározott nagy közös játékban résztvegyen.

Ha az emberiségnek fogalmai lennének , amiben ez a lélek felismerhetné önmagát, akkor nem kellene vesztesnek éreznie magát. Ezért írtam is azt , hogy nem tudunk még eleget... De itt egészíthető ki ez a tudás, ha az ember önmaga tanuja marad.
Folytatom a következő oldalon...

@Csillagok viraga: nagyon szép írás volt, szépen felépített, csodálkozásra késztető.

Csupán azt szegezném ellene, mellé, fölé, alá, helyette, hogy ha választanom kellene, akkor a buddhizmus a lét szenvedés tanítására szavaznék, miközben persze tudom, hogy ők a szenvedést nem úgy értik, ahogy ma hangzik......... Vagyis nem differenciálnak az életen belül, nem mérlegelnek élet és élet között, nekik király, művész, szolga egykutya, hiszen csak a megszabadulás-megvilágosodás párosát látják célnak és értéknek....