2016. júl 26.

Értéktelenül

írta: Perceval
Értéktelenül

Az utóbbi időben fokozódó viszolygást vált ki belőlem minden értékfogalom. Legyen szó könyvről, előadásról, eszmefuttatásról, amely az értékről beszél, és kimondva-kimondatlanul megkülönbözteti az értéktelentől, a haszontalantól, az elmém görcsbe rándulva löki el magától a kijelentéseket. Néha a köznapi beszélgetések során belőlem is kiszaladnak gondolatok, amelyek a jóról és a kívánatosról szólnak, de mint valami szellemi természetű másnaposság esetén, úgy ezt is utólagos undor és öklendezés kíséri, csak éppen önmagamtól, és attól a szereptől, amelyet az ilyesféle elmélkedés az emberre ró. Kifejezetten kerülöm is azokat az ismerőseimet, akik tartalmas beszélgetést generálnak, mert az a pózolás és tudálékosság, amely ilyenkor belőlem (is) előbújik, nem lehet eléggé megvetendő. Mintha bármit tudhatnék, megítélhetnék! Az elméletek, teóriák és zártláncú moralizálások illúziója, hogy a világot megragadhatónak mutatják, amelyet az ember a logika megejtő csiszoltsága révén átlátni vél - nos, pont ebből kellene felébredni! A körülöttem levő sok bizonyosság és meggyőződés tükröt tart elém, és leleplezi bolond és képzelgő mivoltomat. A magas(kultúra) és a tömeg(kultúra) fogalmai csak arról szólnak, azt akarják elhitetni, hogy aranyszelencéből kábítani magunkat drága és tiszta mákonnyal különb, mint zacskóból szipózni a kuka mögött. Frászt.

Szólj hozzá