Régen is volt olyan benyomásom, hogy az élet nem pusztán élet, nem pusztán történések sorozata, hanem valamiképpen rejtett, jelképes, áttételes módon megjelenít egy mélyebb valóságot. Az élet fordulatai, helyszínei stációk. 

Annak, hogy Londonba jöttem új életet kezdeni, kézzelfogható, reális okai voltak, tehát egyfelől nincsen benne semmi különös. Másfelől azonban London mindazt jelenti, amire mindig törekedtem lelki értelemben, ezért visszatekintve, a reális, köznapi okoktól függetlenül szükségszerűnek tűnik, hogy ide kellett jönnöm. A dolog misztikus oldalát csak erősíti, hogy rövid időn belül háromszor kerültem olyan helyzetbe, amikor napok választottak el attól, hogy más megoldás hiányában vissza kelljen költöznöm, és minden valószínűség ellenére kaptam lehetőséget a folytatásra.

London szükségszerű állomásnak tetszik, de ez nem azt jelenti, nem azzal azonos, hogy itt valamiféle boldogságot, sikert leltem. Fél év alatt annyi nehézséggel kellett szembenéznem, amivel otthon évek alatt talán, és ott ráadásul volt hátországom. Tehát London nem új és gondtalan élet, hanem olyan külső kényszer, ahol egyrészt megvalósulni látszik egy olyan élet, amelyre törekszem (nincstelenség, gyökértelenség, névtelenség, szabadság, elszakadás), másrészt realizálnom kell olyan lelkiséget, amely ehhez az élethez szükséges. 

Ezekből fakadóan London nagyon nehéz állomása az életemnek, de mégis ajándék és lehetőség. Az élet misztérium, és mindig két síkon zajlik.  

Utóirat: el szeretnék rögtön határolódni minden olyan gondolattól, amely ebből az írásból előző életre, karmára asszociálna. Ezeket az elképzeléseket teljes szívemből elvetem. Az ember életét tudattalan erők alakítják, de ezeket az erőket az ember maga idézi meg a választásaival, egészen pontosan azzal a választásával, amivel az életének célt szab. Ez a választás ismételten nem egészen tudatos.............de erről talán majd máskor.