Makra Ferenc, miután nem merte vállalni egész életében különbözőségét, tehetségét, emberségét, mert nem akart más lenni, nem akart kilógni, nem akart szembemenni, és csak olyan életet szeretett volna, mint mások, és azt akarta, hogy ezek a "mások" elfogadják, befogadják - végül a céljaival és erőfeszítéseivel elbukott, és 38 évesen öngyilkos lett. Makra Ferenc soha nem tudta meg, hogy milyen élet várt volna rá, milyen végeredménnyel, ha vállalja a harcot, vállalja önmagát.

Itt ülök 41 esztendősen egy londoni lakás egyik szobjában, mivel csak egy szobát bérelek a négyből. Ebben a szobában olvastam el Makra Ferenc történetét, és vele ellentétben egész életemben vállaltam magamat, a konfliktusaimat, az igazamat, a különbözőségemet, az emberségemet, a tehetségemet. Sőt, amennyire lehetett, a világomat kidolgoztam, beteljesítettem, és a "másoktól", akikből most nekem úgy tűnik, hogy nagyon-nagyon sok van, teljes mértékben eltávolodtam. Magamra maradtam, és bár az én életem Makra Ferenc eltagadott élete, nála többre én sem jutottam, s végül úgy tűnik, nekem is el kellett buknom.

Makra Ferenc nem tudhatta, mert neki ott volt a "nagy találkozás" reménye, emléke és illúziója, az "igazié", akit persze gyávaságból elszalasztott, elengedett, eltaszított, de éppen ezért élete utolsó pillanatáig hihette azt, hogy másként is választhatott volna, és akkor másként alakul az élete. Szóval Makra Ferenc nem tudhatta, hogy itt és most csak két választás van, az önfeladó megalkuvásé, amelynek fizettsége család, állás, barátnő, szerető, karrier, és a téboly határán egyensúlyozó magányé. Legalábbis ezen az úton.

Mert az ember akkor is téved, ha magát választja, és akkor is, ha önmagát letagadja. Mert, amit egyre jobban tudok, hogy igazán az ember önmaga csak közösségben lehet, máskülönben gyökértelen és talaját vesztett ember. A "mások" világa azonban nem közösség, csak látszat és illúzió, és hazugság, és felszín, amelyhez csatlakozva az ember nem kiteljesedik, hanem életét a semmire, a külsőségre, a hamis rítusokra építi: ház, lakás, autó, család, cimborák, buli, parti, munka, fizetés, végzettség, szakértelem, társaság, üdülés, kutya, ruha, cuccok.............

Az önmagányt választó ember megnyerheti a lelkét, azt az érzést, hogy nem futamodott meg. Kitisztulhat, és mivel kilépett a játékból, azt jobban át is láthatja kívülről, mint azok, akik benne sodródnak. Ezért aztán még kevésbé akarja majd azt a világot, a "mások" világát. Viszont a kilépés által elveszíti az életet, és önmagát szemlélődésre kárhoztatja. Ez a buddhizmus felfogásában persze végtelen ajándék, ami akár igaz is lehet, viszont a teljes passzivitás és elfogadás irányába hat. Az ember elveszíti, és érzi és tudja, hogy elveszíti, a másokhoz kapcsolódás élményét, az aktív élet, a világot tehetséggel, gondolattal, energiával meghódító élet élményét. Továbbá szinte napi élménnyé teszi azt, hogy ő "más", ő "fura", ő "idegen" - a szembesülést a "mások" rácsodálkozásával, idegenkedésével. 

Makra Ferenc története azonban arról is szól, hogy milyen a világ, és az, akiben több van, mivel néz szembe, főleg ha vállalja ezt a különbözőségét. 

Azt hiszem végső soron, hogy bármilyen értelmezést is lehet felhozni, az tényszerűnek hat, hogy amikor valami mást választok, mint a "világ", akkor egy műveletbe, egy bonyolult és rettentő műveletbe fogok, amely során el kell választani a dolgokat egymástól, hogy a végén kinyerjem az aranyat. A hevítés, az elválasztás azonban mégiscsak fájdalmas dolog, viszont egy folyamat része. Ezért nem számít a fájdalom, az összetöretés, ha az tart valahová........és remélhetőleg eléri célját. A mából sokszor nem látszik a holnap, azt csak bizalommal és kitartással lehet megteremteni és elérni..............