2013. okt 25.

A távoli kedves

írta: Perceval
A távoli kedves

1004-starter-wife.jpg

Amikor az elképzeléseidről mesélsz, akkor észrevétlen lesütöm a szemem, és hallgatok, mert ilyenkor végtelenül távol kerülünk egymástól, csak te nem veszed észre. Te azt hiszed, hogy megosztasz velem valamit, és ezáltal az közössé válik. Azt hiszed, ha megosztod velem, hogy milyen életet és milyen célokat tűztél magad elé, milyen elvárásaid vannak a pároddal szemben, és mit tartasz normálisnak, és mikor milyen sorrendben akarod a dolgokat megvalósítani, és hol, akkor ez majd csodálatot ébreszt bennem, és majd lelkesen csatlakozok, és az elképzeléseiden keresztül majd felfedezem, hogy milyen ember is vagy, és akkor, a felfedezés révén majd szerethetlek. De ez nem így van, hanem éppen ellenkezőleg, mert minél részletesebb a listád, a megálmodott életed, annál inkább csak az a kérdés, hogy csatlakozom-e ennek megvalósításához, ugyanezt akarom-e én is. Nincs itt semmi közös. Keresel egy mérnököt, egy kivitelezőt, hogy felépítsd a világodat, és ha egy férfi elhiteti veled, hogy ő is ezt akarja, akkor boldog vagy. Én pedig hallgatok, mert tudom, hogy közeledik a pillanat, amikor becsukom magam mögött az ajtót, és te soha nem fogod megérteni, hogy miért. Talán közösen kellett volna álmodni, de te megálmodtál már mindent előttem. 

Szólj hozzá

távolság közös álom a lista hatalma