Elkezdtem olvasni Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című könyvét, amely a férfiak térvesztéséről, leszakadásáról szól. Mivel nem ismeretlen ez a világ a számomra, biztos írni fogok még erről.

Azonban most csak megpendíteném, hogy van itt egy törésvonal, amely látszólag a feminizmus és a férfiak között húzódik, amelyben úgy tűnik, a férfiak erőtlenebbek, szervezetlenebbek, rejtőzködőbbek, amikor az érdekeik képviseletéről van szó társadalmi szinten, vagy ha meg is jelennek, akkor meg tagadás és dac jellemzi őket. A férfi úgy általában annyira nem érzékeli a valós problémát, amit ő hordoz, ő képvisel, hogy megfogalmazni se tudja. Miközben tagadja, hogy patriárkális lenne, elnyomó, szexista, aközben ha ellenséget lát férfiban, vagy nőben, rögtön nemiségében támadja: úgyse kell senkinek, soha nem volt még barátnője se, ki se tudna elégíteni egy nőt, szőrös lábú, egy pasinak se kell, férfigyűlölő, mert ronda, biztos buzi.....stb. Vagyis az él az ösztöneiben, hogy ha egy másik ember nemi értékét kétségbe vonja, azzal megsemmisíti. A közbeszéd is át van itatva ezzel a szemlélettel. Érdemes lenne ezt mélyebben is feltárni!