Földényi F Lászlótól olvasgatom A melankólia dicséretét. Az elején egy emléket boncolgat, amikor még gyerekként látott egy halottat, és az megérintette, megigézte, sőt, egyfajta erotikus izgalomba hozta később, amikor mintegy ösztönösen felvette az élettelen test pózát. Innentől még sokáig kísértette a halott szaga, ami beívódott a testébe, a tenyerébe, és amelyet nem is akart lemosni magáról, inkább lopva szagolgatta.......

Azon töprengek olvasás közben, hogy a melankóliának is szaga van, csakúgy mint a halottnak. Kissé émelyítő, áporodott, mély, nyirkos, időtlen, sötétbe hajló szaga. A mélységre jellemző a szépség, a bölcsesség, de a rettenet és az őrület is. Ezek keveréke adja a melankólia szagát, mely a legtöbb emberből ösztönös viszolygást vált ki. A melankólia összefonódik a magánnyal.