Bubuka hisz a lélekvándorlásban, vagyis azt gondolja, hogy már sokadszor él jelentéktelen, szürke és átlagos életet a maga nyomorával és boldogságával együtt. Abban hisz, hogy ennek értelme és célja van, és egyik elhanyagolható élete alapozza meg az elkövetkezendő életének "minőségét". Ezt a törvényszerűséget karmának hívja. Karma alatt azt kell érteni, hogy az univerzum feljegyzi az ő kisszerű életének teljesen érdektelen momentumait, és ezek összesítésével lehetőséget ad, hogy több tucat újjászületés által ismét és ismét ugyanabban a pocsolyában dagonyázzon a spiritualitás nagyobb dicsőségére. Abban is hisz, hogy a másik tucattermékkel, akit Tütükének hívnak, élete egy pontján találkoznia kell, mert ez van megírva, ez a sorsa, és nincsenek véletlenek. A Sors így válik a valaha létezett leglaposabb drámaíróvá, aki futószalagon gyártja a filléres, egyforma és súlytalan történeteket.

Kell ahhoz valami infantilizmus és öntetszelgésre való hajlam, hogy valaki ebben elfogadható értelmet és célt fedezzen fel, és még annyira se tudjon önmagához képest kettőt hátralépni, kívülről szemlélve önnön életét, hogy felfogja, nincs abban semmi érdekes és ismétlésre méltó.