Minden nap látom, és minden nap elborzadok, főleg attól, hogy a borzongásom nem puszta elutasításból áll, hanem egyfajta vonzalom ébredésétől. Ez a kettősség azonban természetes - a valódi élet a magasabb és az alacsonyabb, a szellem és az ösztön ütközésének színtere, ahol nem az egyik másik általi elnyomása a cél, hanem az alacsonyabb felemelése. 

A lány valójában nem különleges, nem is kifejezetten szép, inkább erőteljes, közönséges és erotikus. Ahogy megöleli a barátját, az látszólag szeretetteli, de figyelmesebben megnézve inkább érzékiséggel átitatott. Az ölelésben birtokba veszi, miközben mintha kissé le is ereszkedne hozzá. Bár jóval alacsonyabb, de mégis felülről öleli meg, amit a barát csupán megadón átél. Mintha kizárólag a lány igényeiért lenne, és csak sodródna kezdeményezés és önállóság nélkül.

A lány ölelése nem meghitt, hanem mindig érződik benne, hogy a külvilágnak is szól. A barátja jó pasinak számít, aki sok más lánynak is "bejön", ezért az ölelésben büszkeség nyilvánul meg, és annak deklarálása, hogy lássátok, ő az enyém. Az ölelés, mint a tulajdonjog kinyilvánítása. 

A lányt amúgy is érzékinek mondanám, mintha mindig valamiféle ájultság, gyönyörittasság hatná át. Valójában nem vidám, hanem buja és kacér. Valójában nem elégedett és harmónikus, hanem jóllakott, ezért folyton dorombol. Egész lényét kitölti a puha testiség, amiben nincs is semmi a testen, az élvezeten kívül. Bár kétlem, hogy bármiféle gondolatiság megjelenne benne a szokásos és köznapi női fecsegés szintjén és igényén felül, mégis, egész léte az öntudatlan tagadásra épül. Ő maga a tagadás - tagadása annak, hogy van bármi fontosabb a gyönyörnél, az élvezetnél, az életnél, a jelennél. Hogy van bármi más. Persze ezt így soha nem tudná megfogalmazni, csak büszke öntudatlansággal beleájul a létbe.

Mindig megijeszt és elborzaszt az ürességnek és az érzékiségnek ez a kizárólagossága. Van persze ennek a fajta alvajárásnak, kába álomlétnek valami megejtő bája is a maga tudattalanságával és törékenységével, de minden ilyen vonása és hatása ellenére olyan mérhetetlen távolságban van, hogy a közös nyelv ellenére sem tudnánk egymásnak mondani semmit.