Mindig szemlélődő módon veszek részt a beszélgetéseimben, vagyis folyton megfigyelem a másikat, önmagamat. Mindig felteszem a kérdést, hogy miért volt jó, vagy miért nem volt jó. Hogy ha látszólag minden gördülékenyen történt is, miért nem jelentkezik a viszontlátás igénye. Vagy miért igen. 

Régen hittem a "technikában": vagyis hogy a fellépés, a személyes hatás alakítható, a beszélgetés művészete pedig tanulható. Ezt nem tagadva mégis úgy látom, hogy ez a megközelítés igazán "diplomáciai" vonalon érvényes, tehát a felületes és köznapi kapcsolatok szintjén, amikor a mögöttes tartalom kevéssé számít, mint inkább a gesztus, a gyors hatás, a benyomás. A jelentőségteljes, értékes találkozások sokkal inkább esetlegesek, önkényesek. Se befolyásolni, se előidézni nem lehet őket.