Rejtőzködők

Szeretnék repülni. Olykor tudok is.

2018. aug 21.

Magányos igazságok

írta: Perceval
Magányos igazságok

A nagy igazságérzetem miatt konfliktusos vagyok, bár igyekszem kerülni az ilyen helyzeteket, mert nagyon felzaklatnak. Sokszor az az érzésem egy-egy kiállásom kapcsán, hogy senkiért nem küzdök, hogy nem egy világ rendjét őrzöm, hanem felesleges és magányos harcot vívok olyasmiért, ami senkinek se számít. Minden ilyen alkalommal az elszigetelődésemet, a magányomat élem meg a világgal szemben, és ez zaklat fel. Meghasonlott Don Quijote.

Tovább Szólj hozzá

2018. aug 03.

Töredékek a mérgező kapcsolatokról

írta: Perceval
Töredékek a mérgező kapcsolatokról

A mérgező kapcsolathoz nem kell, hogy bármelyik félben ártó szándék, rosszindulat munkáljon. Olyan is lehetséges, hogy pusztán az eltérő személyiségek fejtenek ki lassú romboló hatást egymásra.

A mérgező kapcsolatot a szenvedés kíséri, mert legalább az egyik fél nem teljesedhet ki, nem lehet önmaga, nem épül, hanem roncsolódik. Jó lenne azt hinni, hogy egy olyan kapcsolatban, amelyikben az egyik fél ezt éli meg, a másik is szenved, de ez nem törvényszerű. Mert az önző, a birtokló személyiségek nem a másik jól létével törődnek, hanem csak az ott-létével, vagyis a megtartásával. Mindenáron magukhoz akarják láncolni, és csak akkor szenvednek, ha a másik szabadulni kíván, és akkor nyugszanak meg, ha ezt sikerül elfojtani ...

Tovább Szólj hozzá

2018. júl 16.

A mondanivalótlanság bája

írta: Perceval
A mondanivalótlanság bája

Döbbenetes a különbség: újabban nem tudok mondani semmit. Szétnézek, és szertefoszlik az illúzióm, hogy bármit is értek. Ez mégsem leépülés, vagy mégsem a világ megismerésének feladása, hanem felszabadulás valami rögeszmés kényszer alól. A felszabadulás az állítás és a tagadás körforgásából. 

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 23.

Felegyenesedett értelmetlenség

írta: Perceval
Felegyenesedett értelmetlenség

Lehet, hogy nem hagyok rá mást, mint felegyenesedett reménytelenséget a térdeplő reménység helyett......” (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja)

Évekkel ezelőtt vettem meg*, de szórványos beleolvasáson kívül többre azóta se futotta. Nem csekély belső ellenállást érzek, akárhányszor a kezembe veszem. A könyv egésze arról szól - legalábbis benyomásaim alapján, hiszen nem olvastam ki -, hogy egy elidegenedő, urbanizált, eltömegesedő, atomizálódó, széthulló, sebzett világban a belülről vezérelt emberek milyen életstratégiákat választanak, hogy valamiképp megőrizzék önmagukat, illetve értéket teremtsenek és képviseljenek. 

Még mindig a remény, még mindig a célkeresés, még mindig az értelem iránti igény, ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 20.

A butaság tükre

írta: Perceval
A butaság tükre

Mások butasága mindig annyira kézenfekvő, a sajátunk pedig sokszor rejtve marad előlünk. Mások butaságát tükörként érdemes használni, hiszen belenézve azt látjuk, hogy az illető éppenhogy meg van győződve arról, hogy helyesen látja a dolgokat, logikus és igaz amit mond. Ugyanúgy meg van győződve az éleslátásáról, mint általában mindannyian. A legjobb tehát, ha potenciálisan magunkat is buta, korlátolt, tudatlan lényként kezeljük, és a saját véleményünkre is így tekintünk. 

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 19.

Hógömb világok

írta: Perceval
Hógömb világok

Olykor el kell fogadni, hogy mindaz amit képviselsz, gondolsz, létrehozol, csak a magad számára bír értékkel, és a szobád falain kívül jelentéktelen és átlagos - visszhangtalanul merül alá a világ zsivajában. Néha felrázod a kis üveggömbödet, hogy lásd hullani a hópelyheket a pici házikóra ott belül, és ennyi. Voltaképpen magadban gyönyörködsz.

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 19.

A jóság jutalma

írta: Perceval
A jóság jutalma

Gyakorta találkozom azzal a vélekedéssel, hogy a “rossz” végül elnyeri büntetését. Emögött van egy sajátos ellentmondás, nevezetesen ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy a világot egy erkölcsi erő irányítja, amely végül kiegyenlít, megtorol, ítéletet hoz és hajt végre. Viszont ugyanezek az emberek, akik a rossz bűnhődésében hisznek, már korántsem mondanák ugyanilyen határozottsággal, hogy de a “jó” végül elnyeri jutalmát. Tehát úgy hisznek egy erkölcsi erőben, hogy az csak büntet, bár azt is késleltetve és sajátos módon. Inkább tűnik úgy, hogy számukra szükséges a tudat, hogy a “rossz” végül automatikusan megbűnhődik, mert bennük ez a hit helyreállítja a világ rendjét.

Mivel jómagam semmilyen erkölcsi ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 19.

A nyomorultság végpontjai

írta: Perceval
A nyomorultság végpontjai

Ismerek vergődő, sebzett lelkeket, akik általában csak két dologra képesek: szidni a világot, és/vagy magukat gyalázni. 

Miért kell a világot szidni? Van ebben valami gyerekes önigenlés: “a világ nem olyan, amilyennek szeretném, hát rohadjon meg!”. 

Miért kell magát gyaláznia? Ha feltételezi, hogy a sanyarúságát, boldogtalanságát megérdemli, hogy neki csak ennyi jár, hogy ő nem elég jó a többhöz, akkor abban hisz, hogy a világ igazságos, és mindenkinek azt juttatja, amit megérdemel. 

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 17.

Hagymázas énképek

írta: Perceval
Hagymázas énképek

Peer Gynt a dráma egy pontján azt mondja, nem képes önmagát megtalálni, mert az ‘én’ olyan, mint a hagyma, minden réteg alatt egy újabb réteg van, majd legbelül a semmi. 

Az Európa eszme történetéről olvasok egy könyvet. Elméletek és értelmezések sorjáznak, amint próbálják Európa lényegét, szellemiségét megragadni. A fejtegetések hirtelen megvilágosítanak, illetve összekapcsolódnak Peer Gynt elmélkedésével: önmagam keresése egy lezárhatatlan tevékenység. Meg lehet állni bármely ponton, belekapaszkodva egy szilárd(nak tetsző) identitásba, el lehet fogadni azt, amit a hely és az idő az ember számára felkínál. Lehet valaki szülő, barát, munkavállaló, alkotó, gazdálkodó, bohém, szép és csúnya, okos vagy buta - ezen ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 17.

Pesszimista realizmus

írta: Perceval
Pesszimista realizmus

A realizmus könnyen keveredik gyanúba, hogy valójában pesszimizmus. Nem csoda, ha lehántjuk róla a pesszimizmus árnyékát, még akkor is van valami rideg és szürke a józanságban. Úgy látni a dolgokat ahogy vannak, nem kínál tetszetős illúziókat. 

Persze a realizmus jogosan vádolható szűkkeblűséggel, bizalmatlansággal, túlzott ésszerűséggel, illetve azzal, hogy kis tétekben játszik, és akkor is biztosra megy. Továbbá a realizmus az adottságokból indul ki, azokat rögzítettnek veszi, ezért kevéssé képes forradalmi változásokat elindítani, vagy formálni a környezetét. 

A realizmus nyilván csak annyiban reális, amennyire a gazdája az. Mivel a realizmus azt ígéri, hogy reálisan látja a dolgokat, ezért óhatatlanul felveti a ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 17.

Dadogó jelentéktelenség

írta: Perceval
Dadogó jelentéktelenség

Végigtekintve a jelenemen és a múltamon, két alapérzés határozza meg a létemet.

Az egyik a beszédhibás gyötrődése, aki folyton mondani szeretne másoknak valamit, ám a nyelve megbicsaklik, elakad, ezért nem értik amit mondani akar, és folyton neki kell futnia újra. Belülről pedig düh és feszültség emészti, és egyre türelmetlenebb magával és másokkal szemben.

A másik az érdektelenségbe burkolózó elhalkulása, aki folyton azt látja, hogy amit mond, arra nem figyelnek. Mintha háttérben duruzsoló rádió lenne. Szavai elsuhannak a többiek füle mellett, ezért fokozatosan magába zárul.

Életérzés! Különös, mert gyakran nem kell hogy találkozzon a valósággal, az ember érezhet akkor is konkrét dolgokat, ha azok összességében nem ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 15.

Bohócba rejtőzve

írta: Perceval
Bohócba rejtőzve

A bohócok történetéről beszélnek a tévében. Azt fejtegetik, hogy régebben az, aki kilógott a sorból testi hibával, testmérettel, különleges külsővel, könnyedén vált céltáblává, nevetség tárgyává, és adott volt az út, hogy bohócnak álljon. Ez gondolódott bennem kissé tovább. Egészen sajátos csavar úgy védeni magunkat a világtól, hogy azt, ami bennünk rút, groteszk, nem elrejtjük szégyenkezve, hanem önként tárjuk a világ elé rájátszva és felnagyítva. Szinte felkínáljuk magunkat a kinevetésnek, a megbotránkozásnak.  

A bohóc önmaga torz mivoltára maga hívja fel a figyelmet. Nem pózba rejti, nem a szekrény mélyére dugja, hanem önmagából csinál karikatúrát, beletolja saját magát a világ képébe. Nem titkos ...

Tovább Szólj hozzá

groteszk Bohóc

2018. jún 14.

Butaságom története

írta: Perceval
Butaságom története

Amikor fiatalon elkapott a filozófia szele, és nem kevesebbet akartam megismerni, mint az egyedüli és üdvözítő Igazságot, akkor még kettősségekben gondolkoztam: jó-rossz, bűn-erény, hazugság-igazmondás, tévelygés-bölcsesség........

Ehhez a fiatalos szellemiséghez nem elegendő hinni az emberi szellem határtalanságában, de kell az a féle önhit, hogy Én képes vagyok elérni, átlátni, megvilágítani, feltárni, megismerni, meghaladni. Kell a hit, hogy nincs határ, plafon, hogy az ember kvázi megistenülhet. 

Egy frappáns buddhista történetben a mester azt firtatja, hogy mi a tökéletes a világban. A tanítványok erőlködnek, és iskolás válaszokat adnak. Végül a mester megválaszolja a saját kérdését: “a tudatlanság” - mert, mint ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jún 10.

Ifjú morál

írta: Perceval
Ifjú morál

Szeretem az ifjúsági műsorokat tévében, rádióban. Egyrészt tetszik, hogy mennyire értelmesek és nyitottak tudnak lenni (a behívott kevesek) tizenévesek. Másrészt feltölt az a lendület, amellyel próbálják úgymond birtokba venni a világot - vagyis érteni, értelmezni. Ez leginkább erkölcsi kérdéseknél tapintható ki. Legutóbb a hazugság fogalmát járták körbe - mindenki hozzátette a magáét. Tapintható volt a szellemi izgalmuk, mint amikor egy kirakósjáték elemeit próbálják illesztgetni, hogy végül teljes és hiánytalan legyen a végeredmény.

Minden erkölcsi elmélkedés sajátja, hogy alapvetően a jó és a rossz kérdése hatja át. Az ember morális lény, folyton meg akarja határozni, hogy mi a jó, mi a rossz. Persze fiatalon ...

Tovább Szólj hozzá

illúzió erkölcs fiatalság erkölcstelen Hazugság amorális

2018. jún 05.

Zsákutcás éhség

írta: Perceval
Zsákutcás éhség

Mindig meglep, hogy az emberek az életéhségüktől, a sóvárgásuktól vezérelve csak egy megoldást tudnak elképzelni: a kielégülését, a vágyak teljesülését. Fontolóra se veszik, hogy talán az éhségüket, a sóvárgásukat kellene felszámolniuk, átalakítaniuk, megfegyelmezniük. Ehelyett folyton táplálják azt, képzetekkel, rögeszmékkel növelik, mígnem kínzó gyötrődéssé válik. Könnyen belátja bárki, hogy a másik embertől való függés az egyén szabadságát veszélyezteti, de nem ugyanilyen könnyedén látják be, hogy a saját vágyaik által eluralva ugyanúgy szolgaságra juthatnak. Hajlamosak azonosítani magukat a vágyaikkal, a képzeteikkel: “A főnök, a szülő aki uralni, birtokolni akar, az nem én vagyok, de a gondolataim, a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 27.

Irígy igazság

írta: Perceval
Irígy igazság

Hajlamos vagyok elfelejteni, ami pedig az egyik alaptételem, hogy akár ellentétes okok is összetartozhatnak szervesen. A felszólaló igazságérzet könnyen keverhető például az irígység gyanújába. Mintha az irígység ne lehetne akár része, akár hajtóereje az igazságérzetnek. Az más kérdés, hogy olykor az irígység szívesen álcázza magát igazságérzetnek, és tetszeleg abban, magát is becsapva, hogy ő csupán erényes törekvés, semmi más.

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 27.

Ésszerű halál

írta: Perceval
Ésszerű halál

Egész életemben törekedtem a tudatosságra, a következetességre, az élethelyzetek módszeres végiggondolására és megértésére. Mindez együtt valamiféle ésszerűségnek való alárendelődést jelentett. Igyekeztem elkerülni a sodródást; a nem-döntés állapotának elnyújtásától mindig iszonyodtam, zsigerileg képtelen voltam rá. Soha nem is értettem, miért jó oly sokaknak az erőtlenség, a sodródás, a döntés és szembenézés végtelen elodázása. A várakozás arra, hogy az Élet maga oldja meg a helyzetet, és ne kelljen dönteni.

Azonban ennyi évtized után már látom az árnyoldalakat is. Ha az ésszerűség vezérli az életünket, az sokszor jelent döntést az érzések ellen, sőt, sokszor hideg és józan logika szab határt a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 24.

Összeesküvő világ

írta: Perceval
Összeesküvő világ

Amikor az ember nehéz helyzetek sorát megélve sajátos lelkiállapotba kerül, hajlamos lehet túlreagálni az apró bosszúságokat is. A különben egymással semmilyen kapcsolatban nem álló eseményeket összefüggő "átokként" érzékelheti, amelyek révén folyton megkérdőjeleződhet a léte, annak érzete, hogy ő valaki, hogy érték, hogy kell, hogy szükség van rá.

Bajos időkben nehéz megőrizni a tisztánlátást, nehéz a csapásokat, a nehézségeket saját értékükön kezelni. Az ember a legkisebb konfliktust is görcsösen arra használhatja, hogy valamilyen kivívott győzelmen keresztül igazolja önmagát önmaga előtt. Ki akar csikarni a világtól elismerést, figyelmet, visszaigazolást. Valójában a kétségbeesése, harca, hullámzó ...

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 24.

Jobb emberré válni

írta: Perceval
Jobb emberré válni

Még az ifjúkori vallásos indíttatásom egyik halódó zárványa, maradványa az igény, hogy a helyes utat kövessem, hogy jobbá váljak, hogy rendszeres önvizsgálatot tartsak. Hogy törekedjek az igazságra, igazságosságra. A felnőtté válás útján azonban én is szembesültem azzal, hogy a világ nem így működik, hogy ezek a célok nincsenek jelen a hétköznapokban, hogy az emberek tetteit nem elvek és eszmék, hanem pszichológiai szükségszerűségek határozzák meg. Ebből a csalódásból fakadóan is kiüresedtek ezek a lelki célok, sőt, meggyűlöltették magukat, nem azon okból, mert úgymond nincs hasznuk, hanem mert végső soron illúziónak bizonyultak. Az emberiség megannyi emelkedett elgondolása egy Buddhától vett hasonlattal: mint a virág, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 22.

A bugyi

írta: Perceval
A bugyi

A fotón egy vázlatfüzet látható, amit egy fedetlen comb és egy fürdőbugyi szegélyez felülnézetből. Ennyi a kép. Az ismerősöm grafikus, és azt örökítette meg, hogy a strandon rajzolgat. A fotó átlagos, amennyiben lányok, nők előszeretettel fotózgatják a köldöküket, a lábfejüket, a lábuk közét (fürdőbugyiban).

Nem, nem erkölcsi prédikációt szeretnék megfogalmazni, csupán próbálom érteni ezt a rohadtul értelmetlen világot, amelyben az egyik oldalon van az önérzet, a "kikérem magamnak, nem vagyok kurva", a másikon pedig a közszemlére tett női öl, az alsónemű által kirajzolt pina. Mi az üzenet? Autonóm, érett, felnőtt nő vagyok, akinek lelke és személyisége van? Mi lenne, ha egy férfi fotózgatná a dudorodó gatyáját, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 05.

A melankólia magánossága

írta: Perceval
A melankólia magánossága

Olvasgatom a könyvet (a melankóliáról), és megöl bennem mindent. Maradéktalanul. A melankólikus mindig csak arról ír, hogy miként rezonál a világ őbenne, hogy mi mindent lát maga körül, de ő sosem részese a történésnek, hanem mindig csakis szemlélője. Igazából számára a világ se világ, hanem belső történés - ami annyiban fantazmagória és rögeszme, minél inkább elszakad a valóságtól. Erre a szemlélődésre persze fel lehet húzni esztétikát, filozófiát, zenét vagy képet. Addig lehet finomítani, amíg amolyan rendszerféleség kerekedik ki belőle. Bennem azonban mégis ott a kérdés: minek?

A melankólikus (író) emberről a magányos kisfiú jut eszembe, aki félrevonul, és amíg a többiek fogócskáznak, ő egyedül építget ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 19.

Másvilágok

írta: Perceval
Másvilágok

Szeretem benne a törékeny, életvidám csapongást. Kicsit olyan, mint egy madárka, amelyik énekel, fázik, boldogan verdes a napfényben, de közben olyan sebezhető. Az ő világából nézve nem létezik, hogy ne legyen célja és értelme a létének. Számára így kell lennie, és a káosz, a semmi lehetőségének felvetésétől fázni kezd, és nem is érti, hogy lehet ilyet gondolni.

Mindig hittem a filozófiában, hittem abban, hogy van objektív világ, a tények világa, és hogy a tények közös alapot jelenthetnek az együtt gondolkodáshoz. Mégis, ez az objektív világ rendült meg bennem, és már olyat se mernék kijelenteni, hogy csakis önmagunk szűrőjén keresztül érzékeljük a világot, és hogy eképpen nem is a világot érzékeljük.

Egyre ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 18.

Gyújtó könyvek

írta: Perceval
Gyújtó könyvek

Még mindig a melankóliáról olvasok. Egy reneszánsz festőről elmélkedik a szerző, megemlítve, hogy egy bizonyos értekezés kalózkiadása hogyan hathatott az egyik festményére. Magam is ismerem azt a mámorító érzést a múltamból, amit a régi, könyvhiányos korok embere érezhetett, ha egy vágyott és nehezen beszerezhető mű került a kezébe, amely új eszmékkel és gondolatokkal ajándékozta meg. Az éhes és szenvedélyes elme azután képes szinte szerelembe esni, megtermékenyülni pusztán egy könyvtől. A bőség, a szinte végtelen választék gondolatokból, eszmékből és könyvekből pont az ilyen lelkesedés ellen hat. Nincs a vágyakozás és várakozás izgalma többé, szinte minden gondolat, és az ellenkezője is pillanatok alatt elérhető. Nem ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 11.

A melankólia szaga

írta: Perceval
A melankólia szaga

Földényi F Lászlótól olvasgatom A melankólia dicséretét. Az elején egy emléket boncolgat, amikor még gyerekként látott egy halottat, és az megérintette, megigézte, sőt, egyfajta erotikus izgalomba hozta később, amikor mintegy ösztönösen felvette az élettelen test pózát. Innentől még sokáig kísértette a halott szaga, ami beívódott a testébe, a tenyerébe, és amelyet nem is akart lemosni magáról, inkább lopva szagolgatta.......

Azon töprengek olvasás közben, hogy a melankóliának is szaga van, csakúgy mint a halottnak. Kissé émelyítő, áporodott, mély, nyirkos, időtlen, sötétbe hajló szaga. A mélységre jellemző a szépség, a bölcsesség, de a rettenet és az őrület is. Ezek keveréke adja a melankólia szagát, mely a legtöbb ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 10.

Megcsalatva

írta: Perceval
Megcsalatva

Ha az ember folyton elengedi a dolgokat, ha folyton ebben a lelkiállapotban tartózkodik, akkor talán ragaszkodni se tud semmihez és senkihez. 

Igazából soha nem voltam féltékeny. Legalábbis nem abban az értelemben, hogy a félelem az elvesztéstől, a magamra maradástól, vagy a bírvágy megérintett volna. Ami nálam féltékenységként jelentkezett, az sokkal inkább a becsapottságtól való viszolygás volt. Hogy látszatban élek. Hogy mindenki más már tudja, csak én nem. Hogy színház vesz körbe. A féltékenységem - nevezzük így - a tiszta helyzetért, a tisztázásért volt mindig is. Ha már megérint, hogy félrevezetnek, hitegetnek, hazudnak, akkor jön a nyugtalanság, a pőre igazság akarása. Annak kimondása, hogy vége. Mindennél inkább......

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 09.

Szeretőként

írta: Perceval
Szeretőként

A "kapcsolataim" túlnyomó többségében szerető voltam. Két dolgot tartottam magamtól távol. Az egyik a moralizálás, a másik a megértés. 

Gyűlölöm a moralizálást, mivel az embert nem tartom kizárólagosan etikai lénynek, hanem sokszor gyenge, olykor nyomorúságos, boldogságot sóvárgó léleknek, aki többször sodródik, mint amennyiszer irányít bármit is. Nem annyira a bűn, a bűn elkövetése zavar, mint inkább a gyengeség, a tehetlenség, a sodródás. 

A megértést is elutasítom, mert a megértés mindig a felmentést szolgálja, márpedig az ember nem mentes az öncsalástól. A megértés pedig éppen ezt a fajta hazugságot táplálhatja. A barátok bűne, hogy támogatni akarnak, nem szembesíteni. Az emberek bűne, hogy a barátoktól a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 02.

Rosszra hangolva

írta: Perceval
Rosszra hangolva

Aki eleve elutasításra számít az emberektől, az maga is elutasító lesz és távolságtartó. Eleve a visszavonulásra készül fel, eleve a védekezésre, vagy a visszatámadásra. Olyan játékosra  hasonlít, aki megteszi ugyan kelletlenül a tétet, ott van, de még a pörgetés előtt feláll, mert biztos benne, hogy nem nyerhet. 

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 02.

A Segítő

írta: Perceval
A Segítő

Minap részt vettem egy köznapi beszélgetésben, ahol másodmagammal osztották rám a lelki szemetes és a "mondd meg mit csináljak!" szerepét. Láttam a "kollégámon" és magamon ennek a helyzetnek a sodrását. Az, hogy fontossá válik az ember, fontossá válhat látszólag és pillanatnyilag óhatatlanul belerántja a fontoskodásba. Alá-fölérendelt helyzet jön létre (látszólag) önkéntes alapon, ahol a segítő van felül. Legtöbbször persze egyáltalán nem a probléma feltárásáról és megoldásáról szólnak az ilyen beszélgetések, hanem lelki igényből születnek - talán pont ezért nem is szeretem őket. Nem önzésből vagy érzéketlenségből kerülöm ezeket a baráti beszélgetéseket, hanem mert van valami hazug az önkéntelen szerepekben. Van ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 02.

A kétségbeesés igazsága

írta: Perceval
A kétségbeesés igazsága

Látom magam körül, mennyi igazság nevében ítélik el egymást az emberek. A saját igazukból nézve a többi csupán megvezetett buta birka. Saját evidenciájuk tudata félelmetesen gőgössé és vakká teszi őket.

Én nem is egy igazságot szeretnék szembeszegezni a többivel. Sőt alapvetően tévesnek tartom, hogy állításokkal üssünk állításokat. Számomra nem a válaszoktól lesz valaki igazi, vagy hamis, nekem mindegy is, hogy mennyi határozott és kimunkált válasza van, vagy mennyi nincs. A kétségbeesést hiányolom. Talán túl erős a kifejezés, igazából Kierkegaard szerettette meg velem ezt a fogalmat. A kétségbeesés számomra a bizonytalanságot jelenti, pont azt, hogy nincs válasz, viszont lenne igény rá, ott feszülnek a kérdések, és a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 02.

Identitásgyár

írta: Perceval
Identitásgyár

Azon gondolkozom, vajon hányan építgetnek, cserélgetnek identitást. Tudom, hogy valahol az emberi lét alapszükséglete az önmeghatározás, de sokszor az a benyomásom, hogy a "ki vagyok valójában" kérdése mintha nem is lenne olyan általános. 

Volt olyan életszakaszom, amikor fontos volt számomra, hogy azonosulási pontokat keressek. Szerepeket, identitásokat, jelképeket. Ezek általában nem pozitívak voltak, de emlékszem, mennyi erőt, ihletet és érzelmi töltetet tudtak adni. Rendszerint a magányhoz, az elszigeteltséghez, a "bolondériához", a csavargáshoz kapcsolódtak. Képzelhettem magamat állatnak, embernek, varázslónak, szélben sodródó falevélnek. Az ilyen mindig furán és romantikusan hat egyidejűleg (a filmekben, kívülről nézve).

...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 25.

Igaztalanul

írta: Perceval
Igaztalanul

Néha feltör belül a frusztáltság, hogy bizonygatnom kell, érvelnem, magyaráznom, és nem kapom meg azt a bizalmat, azt a támogatást, hogy igazam van. Vagy ha nem is igazam, de igazságom van. Ez utóbbi csak azt jelenti, hogy méltányolható az én szempontom, az én megélésem is. Mintha folyton csak azt sulykolnák kívülről, hogy alkalmazkodni kell, elfogadónak lenni. Mintha az emberek nem a forradalmat, a követelést, a magasabb követelményt támogatnák, hanem a békés egymás mellett élést.

Persze ez a frusztráltság tanít is. Mindig azt tartottam fontosnak, ha el kellett mondanom a véleményemet, hogy az tényszerű, objektív legyen, hogy megvilágítson, és segítsen az átlátásban és a döntésben. Viszont az embernek lelki szükségletei is ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 20.

Életrend

írta: Perceval
Életrend

Érdekel az a világ, amelyben élek. Szeretnék teljes és átfogó képet kapni róla - bár ez nyilvánvalóan lehetetlen. Eleve nem lehet rálátásunk arra, amiben benne vagyunk. Hiányzik a valódi távlat. 

Érdekes publicisztikákba szoktam botlani, amelyek képet próbálnak adni a jelenről. Kétségtelenül vannak tendenciák, és vannak olyan személytelen erők és adottságok, amelyek az embereket öntudatlanul sodorják, formálják, manipulálják. A leggyakrabban hangoztatott ítéletek a barbárosodásról, az eltömegesedésről, a fogyasztói szemlélet önzéséről szólnak. Akárhogy csavarjuk a dolgokat, az ítéleteket és a nézőpontokat, kétségtelen, hogy tudatosan kialakított életrendre van szükség. Az egyénnek határt kell szabnia magának, nem ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 20.

Igények

írta: Perceval
Igények

Az én életemnek is sokféle szakasza volt. Még élénken emlékszem, amikor azzal voltam elfoglalva, hogy megfogalmazzam az igényeimet, a létem hiányállapotait. Megalkottam egy normális, ideális, vágyott élet képzetét annak minden összetevőjével, és persze a valósággal összemérve mindig kétségbeesés, düh és sóvárgás volt a vége. Aztán egyszercsak leszoktam erről, és beköszöntött a lelki béke. Ma nem tudnék felelni a kérdésre, hogy mi hiányzik az életemből, és mi tenné jobbá, ha lenne. Ilyen kérdések nem foglalkoztatnak. 

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 20.

A magány oldalai

írta: Perceval
A magány oldalai

- Maga mióta ilyen magányos?

- Mindig is az voltam. 

- A magány kétoldalú dolog. Egyik oldalon megsebez, a másikon megerősít. A magány olyan, mint a hit: hegyeket mozgathat.  (filmrészlet)

Azt hiszem, ha huzamosabb ideig együtt élünk egy helyzettel, akkor meg is feledkezhetünk róla, majd egy váratlan szembesülés után rácsodálkozunk, hogy tényleg, hiszen én is.....

Háromszor néztem vissza a filmben a párbeszédet, mivel megérintett, inspirált, tükröt mutatott. Igen, a szervült magány kétoldalú. Túlélőként szívós, erős az ember, de közben mégis erőtlen. A magány egyfajta nincstelenség, a nincstelenségre pedig jellemző, hogy nincs amit elveszíthetne, ezért végletesen független. Erőtlensége viszont pont ebből a sehová ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 15.

Távolodóban

írta: Perceval
Távolodóban

Kellemetlen alak vagyok. Szarkasztikus, gúnyos, kritikus, konfrontatív. Ennek persze az a következménye, hogy olykor elfogy a levegő körülöttem. Hidegség ereszkedik a tájra. Ez kalkulált kockázat, vállalt utóhatás. Mégsem ez a fontos, hanem az a közöny, ahogy ezt megélem. Talán ez nem is annyira a többiek iránti közöny, hanem sokkal inkább a saját sorsommal szembeni. Nem akarok befogadást és elfogadást - mindez erőssé tesz, de közben hiányzik belőle a jövő. 

Sok aforizma volt jelen az életemben elvként, mégis két meghatározót tudnék kiemelni, amelyek példaként, célként szolgáltak a gondolataimban, és túlélték a többi kikopását az emlékezetből:

"Talán nem hagyok rá mást, mint térdeplő reménység helyett felegyenesedett ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 15.

Néző és agresszor

írta: Perceval
Néző és agresszor

Nem jó agressziót nézni. A felek egymásnak feszülnek, egyik le akarja üvölteni, taposni a másikat. Könnyű az indulatot, a durvaságot megítélni, könnyű azt mondani, hogy nincs joga senkinek legázolni a másikat, könnyű kívülállóként nem érteni az indulatot, a mélyben lappangó és felgyülemlett sérelmeket. A kiváltó okok könnyen tűnnek ürügynek, hiszen sokszor jelentéktelenek önmagukban. Az előzmények és a folyamatok ismerete nélkül a külső megfigyelő eltúlzott reakciót láthat, ami zavarja, amit szeretne elkerülni. Aztán persze hazamegy a saját történetébe, a saját összefüggéseibe, és amikor belőle tör ki minden tehetetlenség, minden reménytelenség és hiábavalóság, ami a másikban testet ölthet, akkor már feledi azt a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 11.

Gondoskodó tehetetlenség

írta: Perceval
Gondoskodó tehetetlenség

Olykor az emberek azzal áltatják magukat, hogy azért tartanak ki a másik mellett, mert szeretnek gondoskodni, mert ha szeretnek valakit, akkor érdekli őket a sorsa, tudni akarnak róla, felelősséget vállalnak, stb. Különös, mert ebben az élethazugságban úgy állítják be, hogy ők döntenek, hogy mindez döntés, pedig sokszor csak a gyengeségüket takargatják erények maszkjával. Gondoskodás, törődés, felelősség - másként inkább azt mondanám, hogy képtelenek elengedni a másikat, és ha már nem tudnak helyesen dönteni, legalább próbálják magukat becsapni. Mintha a szigorított fegyházban a rab azt állítaná, hogy meg is szökhetne, ő azonban vállalja a büntetést. Sokszor hazudják magukat szabadnak azok, akik amúgy foglyok. 

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 11.

Puzséri póz

írta: Perceval
Puzséri póz

Az előző írásom kiegészítése, hogy aki az igazmondó és tisztánlátó szerepét akarja vállalni, annak óhatatlanul vezet az útja a kívülálláshoz, és ezt tudatosan meg is kell tennie, mert az emberi közösségek nem épülhetnek az igazmondás, a kritika, a folytonos elemzés igényére. Az emberi lét is ennél sokkal összetettebb. A prófétai, a bírói szerep mindig is magányosságot jelent, önkéntes távolságtartást, mert mihelyst érzelmi hálóba szövi magát valaki, mihelyst érdekei vannak, mihelyst kötődésekkel terhelt, már a kíméletlen és következetes igazmondás csak mérlegelés eredménye lehet. Ezt a Puzsér jelenség megértéséhez tartom szükségesnek.

Tovább Szólj hozzá

igazmondás próféta Puzsér Róbert Puzsér

2017. jún 11.

A hazugság empátiája

írta: Perceval
A hazugság empátiája

Azt olvasom egy hazugságról szóló könyvben (Claudine Biland: A hazugság pszichológiája), hogy az élet elviselhetetlen lenne, ha mindig igazat mondanánk. Másutt a szerző azt fejtegeti, hogy a kíméletlenül őszinte emberekben nincs együttérzés, és a hazugságok egy bizonyos hányada önzetlenségből fakad: kímélni, támogatni hivatott másokat. 

Kétségtelenül van igazsága. Rám például a durva és tapintatlan őszinteség jellemző. Nem is tudok támogató lenni, illetve az én világomban a támogatás az "igazság" kimondását jelenti, mivel azt gondolom, hogy csak a "tényekből" lehet bármilyen valódi döntést meghozni. Az őszinteségről azt is tudom, hogy rideg, hiszen nincs benne verbális ölelés vagy érintés se, sőt: kicsit el is tolom ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 01.

Zsákutcás egyéniség

írta: Perceval
Zsákutcás egyéniség

Valahogy engem soha nem érintett meg az egyéniség kultusza. Ez érzésem szerint vagy lecsengett, vagy csak a koromnál fogva kerültem ki abból a körből, ahol ennek még jelentősége és vonzereje van. Szinte mindegy is már, hogy mindig hamisságot éreztem az egyéniesség hajszolásában, mert ha abból a sokat megkapott véleményből indulok ki, amely engem valamiféle egyéniségként határoz meg, akkor inkább a zsákutcás vonulatát tudom kiemelni. Ha az ember ugyanis abból indul ki, hogy a véleménye megosztó lesz, de alapvetően akár elutasítást, idegenkedést, meg nem értést szül, akár rajongást vagy tiszteletet, összekapcsolódást azonban sohase eredményez, akkor az "egyéniség" kénytelen felvenni a világgal szemben egy vonalat, amely igazi ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 01.

Mindenen kívül

írta: Perceval
Mindenen kívül

Sokszor futok bele abba, hogy nihilista lettem. Az értékelvű viták egyre jobban zavarnak. Emberek arról elmélkednek, hogy milyennek kellene lennie a világnak. Nem egyszerűen az értékek értéktelenedtek el számomra, hanem mindig van valami nagyot akarás, nagyot mondás abban, ha az ember a világnak akar erkölcsi törvényt szabni.

Mindig érzek a felháborodásban valami naivitást, és ebben G. B Shaw Caesar és Kleopátra című drámájából Caesar karaktere a mérték számomra. Az egyik jelenetben az egyiptomi főpap bevádolja Kleopátrát Caesarnak, hogy a királynő el akarja árulni, ki akarja játszani. Caesar derűs nyugalommal fogadja a bejelentést, mire a főpap megrökönyödve kéri számon a rómait, hogy őt ezek szerint nem háborítja fel az ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 21.

Leleplező fotók

írta: Perceval
Leleplező fotók

Ma, az internet korában az egyik legkikerülhetetlenebb tapasztalás a mások önreprezentációja. Az emberek elárasztják a nyilvánosságot a fotóikkal, megmutatják magukat, sokszor szembetűnően a felfogásuk szerinti egyetlen előnyös módon: mindig ugyanabból a szögből, ugyanazzal a mosollyal. Férfiként néha elmerülök az ismerőseim ismerőseinek a böngészésében, de legyen szó akár szép, akár kevésbé szép lányokról, asszonyokról, a fotó sajátosan mutat be mindenkit (a számomra). A fotó kissé lemeztelenít, pőrévé, kiszolgáltatottá tesz. Kissé nyomorulttá. Nem csak azt mutatja, amit az illető szeretne a világ felé sugározni, hanem az ember törékenységét és erőtlenségét is. A fotó nem ábrázol, a fotó hamisít, mert az emberek ...

Tovább Szólj hozzá