Összeesküvő világ
Amikor az ember nehéz helyzetek sorát megélve sajátos lelkiállapotba kerül, hajlamos lehet túlreagálni az apró bosszúságokat is. A különben egymással semmilyen kapcsolatban nem álló eseményeket összefüggő "átokként" érzékelheti, amelyek révén folyton megkérdőjeleződhet a léte, annak érzete, hogy ő valaki, hogy érték, hogy kell, hogy szükség van rá.
Bajos időkben nehéz megőrizni a tisztánlátást, nehéz a csapásokat, a nehézségeket saját értékükön kezelni. Az ember a legkisebb konfliktust is görcsösen arra használhatja, hogy valamilyen kivívott győzelmen keresztül igazolja önmagát önmaga előtt. Ki akar csikarni a világtól elismerést, figyelmet, visszaigazolást. Valójában a kétségbeesése, harca, hullámzó lelkiállapota a szenvedélyes düh és a teljes önmegtagadás között egy negatív spirált indíthat el, mert amit meg akar kapni, azt nem kaphatja meg. Mert ahol ő az óriással hadakozik, ahol a Nagy Varázslót látja, ott csupán egy roskatag szélmalom áll, és se győzelem, se igazság nem terem. A konfliktusai szimbolikus szintre lépnek, a vele szembenálló már nem a bolti eladó, a munkatárs, a hivatalnok, hanem az ellenségessé váló világ képviselője, aki éppen megerősíti a róla hozott ítéletet: ki van tagadva, már nem számít, nem oda tartozik. Kilökődött.
A napi kudarcait is bélyegként hordozza, legalábbis úgy érzi, hogy mindenki látja rajta - mintha valami titkos csatornán keresztül az egész világ értesülne a szégyenéről.