2017. aug 24.

Jobb emberré válni

írta: Perceval
Jobb emberré válni

Még az ifjúkori vallásos indíttatásom egyik halódó zárványa, maradványa az igény, hogy a helyes utat kövessem, hogy jobbá váljak, hogy rendszeres önvizsgálatot tartsak. Hogy törekedjek az igazságra, igazságosságra. A felnőtté válás útján azonban én is szembesültem azzal, hogy a világ nem így működik, hogy ezek a célok nincsenek jelen a hétköznapokban, hogy az emberek tetteit nem elvek és eszmék, hanem pszichológiai szükségszerűségek határozzák meg. Ebből a csalódásból fakadóan is kiüresedtek ezek a lelki célok, sőt, meggyűlöltették magukat, nem azon okból, mert úgymond nincs hasznuk, hanem mert végső soron illúziónak bizonyultak. Az emberiség megannyi emelkedett elgondolása egy Buddhától vett hasonlattal: mint a virág, amely a trágyadomb tetején díszeleg. 

Szólj hozzá