A könyvesboltban álldogálok, és belekapok egy-egy könyvbe. Az egyikben Rudolf Giuliani polgármestert méltatják áldozatos munkájáért, szervezőképességéért. Elmerengek a sorok fölött, és felsejlik, hogy az ember nem önmagában találja meg a célját, hanem a másokért végzett munkában. Önmagamban fellelni a célomat valahol ugyanaz, mintha arra törekednék, hogy szépnek lássam magamat. Azt hiszem, pont itt van a kutya elásva, ezért van annyi ember, aki elszigetelődve és visszahúzódva keresgeti önmagát, azt gondolva, hogy ha majd megtalálja a választ saját létére, akkor ez úgy meg fogja erősíteni, hogy onnantól kiléphet a világba, és majd megállja a helyét, majd érvényesül, majd boldog lesz és önálló. Tehát először meg akarják fejteni magukat úgy, hogy mindenről lemetszik a létüket. Pedig egészen más dimenzióba kerül az ember, ha semmiért és senkiért nem visel felelősséget, ha csupán önmagáért van.............(közöny miatt abbamaradt gondolatsor, már nem akarok megfejteni semmit)