Társasági fotót nézegetek: Ádám egy csoport közepén, jobbján a barátnőjével. Iszonyat fog el, a barátnőn nem a boldogságot látom, hanem a birtoklást. Ádám nem egy pasi, nem egy társ, hanem olyan, mint az autó, a mosógép, a lakás, az új ruha. Van benne valami, ami miatt státuszjellege van, a tulajdonlásával visszaigazol valamit a nő számára. Lehet vele büszkélkedni, mutatkozni, társaságba menni, fotózkodni, és közben ott ragyog az arcon a büszke rátartiság: ez is kipipálva. Olyan, mintha az emberek egy részének lenne egy fejbeli listája, hogy miket kell teljesíteni, megszerezni ahhoz, hogy ők normális, sikeres és boldog embernek számítsanak.