2016. jún 06.

Kétféle magány

írta: Perceval
Kétféle magány

Volt idő, amikor különlegesnek, tehetségesnek, többre hivatottnak tartottam magamat. Ebből az állapotból nézve a magánynak - amelyet pont a különlegesség, a nem köznapiság alapozott meg - volt egy fájó és heroikus szépsége, de mindenképp tartalommal és céllal volt telítve. 

Volt idő, amikor köznapinak, átlagosnak, tehetségtelennek láttam magamat, ekkor azonban a magány már fájó és jogos állapot volt, hiszen egy szürke, unalmas és érdektelen ember számára nem is lehet más út.

Mára viszont minden megváltozott, mert megértettem, hogy tévedtem. Mindkét gondolat arra épült ugyanis, hogy az ember életének alakulása érdem, tehetség, jellem, személyiség kérdése - hogy van bármi összefüggés a sors és a jellem között. Hogy van jó és rossz döntés, hogy az ember a mennybe szállhat vagy a pokolba zuhanhat. Tévedtem. Az ember olyan, mint egy dal, amely vagy megérint valamit a jelenben, és "sláger" lesz, vagy érdektelenül, észrevétlenül zörög a rádióban, és átsuhan mindenkin - bár még így is megtalálhatja a maga közegét, mert mindenre van vevő, ha olykor csekély számú is. Minden esetleges....... 

Egy barátom azt hiszi, hogy csak mert nem talál párt magának, lúzer. Illetve azért nem talál, mert lúzer. Micsoda téveszmék!

Szólj hozzá