Vannak akik szerint az élet igazságtalan, illetve az élet valójában nem lehet igazságtalan. Tehát annak ami elsőre igazságtalannak tűnik, például hogy egyesek sérülten, fogyatékosan születnek, hogy van aki a nyomorba csöppen rögtön és van aki a jólétbe, hogy az egyik ember gonoszság áldozatává válik, a másik meg békésen éli az életét, hogy az erényes és jó ember szenvedésteli életet él, miközben a gonosz dicsőségben és gazdagságban fürdőzik, szóval mindennek oka kell hogy legyen, máskülönben elfogadhatatlan. Ekkor jön a lélekvándorlás egy lehetséges magyarázatként. Pillanatnyilag nem érdekes a viszonyom a lélekvándorláshoz, a kérdés szempontjából ennek semmi jelentősége, nem ezen futok zátonyra rendszeresen, hanem azon, hogy egyrészt vannak akik szerint az emberek között megnyilvánuló különféle rangú és rendű különbségek az igazságtalanság körébe tartoznak, másrészt pedig hogy nem képesek beletörődni a jelenség létébe, és mindenáron értelmet keresnek a felszín mögött.

"Igazságtalanság" - tehát a felfogás szerint az igazságosság akkor valósulna meg, ha mindenki azonos feltételek és esélyek mellett látná meg a napvilágot. Érdekes és bizarr gondolat, mert ugyan jogos törekvés lehet általános jólétet és egészséges társadalmat álmodni, de valahol mégis mesterséges és mesterkélt világ lenne, amelyben nem lenne hátrány, nem lenne különbség - és akkor a társadalom működésképtelenné is válna, hiszen senki nem dolgozna a gyárban, senki nem söpörné a tereket, és senki nem végezne alantas munkát.

A fogyatékosság szembeszökő, különösen egy gyermek esetében, és lehet is sajnálkozni felette, de persze mindig a szembeszökő szenvedés, a tapintható fogyatékosság és hátrány kelt együttérzést, vagyis van ebben valami szentimentális érzelgősség, amely filozófiai válaszokkal akarná magát megnyugtatni, ha már a szakadékszerű különbséget ember és ember között nem tudja felszámolni.

Igazságtalanság? A születés, az élet, az öröklődés személytelen törvényszerűségeknek és esetlegességeknek van alávetve. Hogyan lehetne egy személytelen valamit igazságtalannak tartani? Hogyan lehet egy hegyomlást igazságtalannak tartani? Sehogy. Igazságtalanságot csak az követhet el, aki gondolkodó személy, akinek szabad akarata és belátása van arra, hogy tisztában legyen a tetteivel, és módjában áll jól is dönteni. Ahogy az árvíz, a földrengés, a szökőár, vagy a vérengző oroszlán nem lehet igazságtalan, úgy az Élet sem. 

Mindig mindennek oka kell hogy legyen? Olyan oka, ami rajta kívül áll? Ami felette áll? A világban tapasztalható sokszínűség, amely sokszor gyönyörködtet, és önmagában való értékként van feltüntetve, azt is kell hogy jelentse, hogy nem csak más lesz a szemem, a hajam színe, a testem formája, az arcom, mint a többieké, hanem más lesz a képességem, a lehetőségem, a körülményem, vagyis a sorsom. Ami az egyik oldalon érték, a másik oldalon igazságtalansággá válik? Miért nem elég magyarázat, hogy a számok és a valószínűség alapján mindig képződik hibás végeredmény, mindig van szabálytalan, mindig van betegség is, szenvedés is, hogy miközben az egyik oldalon többlet van, a másikon ordító hiány. Én azt nem értem, hogy ebből a jelenséghalmazból, amely a szememben lehet fájó és orvosolandó, miért kell eljutni  szükségképpen egy metafizikai és spirituális válaszhoz. Úgy érzem, hogy van itt valami aránytévesztés, valami ami túlreagálásként hat.

Megint és mindig ugyanaz: az értelem értelmet akar találni a dolgok mögött, és nem nyugszik, amíg nem fabrikál magának egy értelmesnek tűnő világot, még akkor is, ha az értelem nem a jelenségvilágban, hanem azon túl tapasztalható (pontosabban feltételezhető). Milyen igazságkeresés az, és hogyan találhat valódi igazságot, amely eleve úgy kezdi a keresést, hogy "az nem lehet, hogy mindennek nincs értelme, oka és célja".