Feloldódik a játékban, mert jól érzi magát. Nem kell azon törnie a fejét, hogy mi is a játék, mi a világ, mi értelme az egésznek. Nem kell azon merengenie, hogy mit csinált rosszul, vagy miért jó az egész, mert az áramlat sodorja, viszi, és ő felhőtlenül adja át magát az érzésnek. Amikor abbamarad, akkor feltöltődve, energikusan tér haza, és a maga természetes módján lüktet benne a vágy az ismétlésre. Elraktározódik benne a pozitív emlék, a lehetőség, hogy máskor is visszatérjen, újra megmerítkezzen az érzésben. 

Abban a pillanatban, hogy a feloldódás nem következik be, megbicsaklik, abban a pillanatban, hogy az élmény a sodró öröm és áramlás megélése helyett frusztráció és idegenség érzetbe hullik, megjelenik a feldolgozás, az értelmezés igénye, vagyis a gondolkodás. A miértek kínzó kényszere. Valami rossz volt, és a lélek szeretné elkerülni ezt a rosszat. Feloldozni az értés révén. A menekülés is ösztönös reakció, miként a gondolkodás is. Mindkettő annyiban azonos, hogy a feloldódás helyett jön létre. Lehet a gondolkodásnak, a válaszkeresésnek rendkívül sok és gazdag eredménye, de mégis úgy tűnik, hogy alapvetően a hiány teremti, mert ha feloldódna, ha ösztönösen simulna a világba, a jelenbe, az életbe, akkor nem lenne igénye se arra, hogy szüntelenül kutasson.