Zuhog az eső, nekem pedig jó 3 kilométer az út hazáig, mégsem veszek buszjegyet, hanem nekivágok gyalog. Megyek, egyre megyek, a víz az arcomba csap, az autók rámverik a híg sarat, miközben bokáig gázolok a folyékonnyá váló járdában. Azt érzem, hazaértem. Hogy ez az otthonom. Az, ami körbevesz. A nagyváros kietlensége sehol másutt nem mutatja meg magát jobban és elevenebben, mint amikor a borult ég és az eső függönye szürkévé varázsolja, amikor a főutakon lélektelenül robognak az autók, és mindez az amúgy kihalt utcák és külvárosi látképek hangulatával keveredik.

Megyek rendületlenül, rezignáltan, és egyedül vagyok. A szó totális értelmében egyedül. Folyton ez a visszatérő érzés, ez az, amiben megélem a teljes szabadságomat. Ez így olyan őszinte és valós. Senki vagyok, sehová sem tartok, elnyel a tér, az idő, elmos az eső, és senki nem figyel rám. Nincs holnapom, nincs célom, csak a vándorlás. Otthon vagyok, feloldódok ebben az érzésben, mert kifejezi azt, ahogy a világot látom, megtapasztalom. A vándorlásnak ebben a magányában tárul fel az idő, a folytonos változás, a lélek végső és mezítelen valósága. Nekem ez a lét értelme. Ha megrendezhetném a filmemet, akkor a vándor menne, csak menne, mígnem egészen elenyészik a ködben, a távolság masszájában. Végül megszűnik létezni, de mégis tudni lehet, hogy az örökkévalóságig vándorol valahol.

Talán már kamaszként erősen megfogott a vándor alakja, aki jön és megy, sohasem marad sokáig, nem is képes maradni, mégis hagy valami lenyomatot, felbolygatja a letelepedettek életét, vagy leszámol a rosszakkal, vagy csak elűzik. De úgyis menne magától is. Nem marasztalja vagyon, szerelem, otthon, barátság, és vele sem megy senki, mert mindenki mást erősebb szálak fűznek a maradáshoz, mint a végtelen hívásához. Ez a vándorlás a sorsom, a kudarcom, a tragédiám, a dicsőségem, a rabságom és a szabadságom. Folyton ráeszmélek, amikor megérint a vágy, hogy letelepedni - de az Isten se engedi, az élet is folyton kiköp. Mennem kell megint és mindig. Az esőben vagyok otthon, a szélben, a falevélben, a végtelenben................