R arab fiatal, jogot hallgat egy londoni egyetemen. Vitája van a többi hallgatóval, a tanárával. A probléma, a szembenállás abból fakad, hogy R egy arab országból érkezett, amelyet a nagypolitika felhasznál, és ahol amúgy is zavarosak a viszonyok, a szabadság megbicsaklik, és a nyugattal való szembenállás az elszenvedett sérelmek miatt ösztönösen is jelen van. R mindezen tapasztalatokkal látja a világot, és ez óhatatlanul elválasztja azoktól a fiataloktól, akik valójában védettségben élnek, nem szenvednek el társadalmi szinten igazságtalanságot, ezért gondolkodásukra, értékrendjükre egyfajta felszínes, érzékenységet nélkülöző, idealizálásra hajlamos lelkület jellemző.

R nem pusztán kilóg a sorból, hanem jelenléte felerősíti a kontrasztot. Persze leginkább a külső szemlélő számára, mivel R igazsága, ami a nyugati fiatal élettapasztalatánál mélyebb, vagyis reálisabb alapokon áll, értelemszerűen a többiek számára csak egy vitatható álláspont, egy szubjektív és olykor szélsőséges igazság. A relativizmus mindig a súlytalan élet velejárója, amikor az egyéni lét nem kerül világi és szellemi "hatalmak" metszéspontjába, amikor igazából nem kell választani jó és rossz között, amikor nincs igazi sorsközösség másokkal, akik ugyanúgy elszenvedik a sorskérdések terhét, mint ő.

R komoly fiatalember, amire a vallásos hagyomány, amely megerősíti az identitását egy olyan közegben, amelyben amúgy is idegen, ráerősít. Éppen ezért egy újabb kontraszt bukkan fel: a nyugati fiatalok hedonista, deviáns, könnyelmű élete, ami az egyetemen halmozottan jelentkezik. "Buli van". R angol barátnője kicsapongó, amihez persze a szokásos filozófia társul arról, hogy neki ne mondják meg mások, ne írják elő, hogyan éljen. És persze masszívan iszik. 

Amikor az ember egyedül van egy idegen közegben, amely nem csak taszítja, hanem felerősíti annak tudatát, hogy kicsoda ő, honnan jött, és hol vannak a határai, akkor az igazság szenvedélyessége, az értékek képviselete felerősödik, és máris megjelenik az igény egy olyan közösség tagjává válni, amelyik ugyanazeket vallja, és amely igazol, megerősít, támogat.

Ekkor lép a képbe a "politikus" iszlám a "tanító" személyében, aki a radikalizálódást felerősíti, és a terror irányába viszi el. R amúgy is elhagyja az egyetemet, mert a jog, amit tanul, úgy érzi, hazug és érvénytelen: mivel csak a világnak egy bizonyos szegletében érvényes, és csak azon az áron, hogy a demokrácia peremvidékén is túl a cinikus, érdekvezérelte politika, a gazdasági kizsákmányolás, a katonai erőszak teremti meg az alapokat a nyugati jóléthez. A nyugati demokrácia kétarcúsága a határokon belül nem érezhető - csak a világ maradékában. A relativizáló és önző nyugati polgár jogról és demokráciáról alkotott fogalmai csak bizonyos vakság, tudatlanság révén tarthatóak fenn, mert amikor kifizeti az olcsó, egész évben kapható narancs árát a szupermarketben, nem tudja, hogy annak mi a valódi "költsége", mitől olcsó, és ez az olcsóság mit jelenthet a világ többi részére nézve. 

R tehát ha kezdetben fenntartásokkal is, de radikalizálódik: eljut a bombamerényletek szervezéséig. A terrornak, a merényleteknek "ártatlan áldozatai" is vannak. Az "ártatlan áldozat" azonban egy sajátos fogalom, mivel értelemszerűen a megtámadott társadalom használja a halott civilekre, miközben a terrorista szemszögéből mindenki annak a társadalomnak a tagja, amelyik az ő kultúráját tagadja, támadja, kihasználja, feláldozza mindenféle politikai és gazdasági érdek oltárán - vagyis egy ponton túl nem csak idegen mindenki, hanem ellenség is. Egy nyugatinak az, hogy hány amerikai katona halt meg Irakban, és hány iraki (sokkal-sokkal több), újsághír, de az aránytalanság, és az a tény, hogy az amerikaiak Irakban vannak, egy arab számára egészen más jelentést hordoz. Őt ez közvetlenül érinti (érintheti), része lehet a tapasztalatának, ami meghatározza a világlátását.

Az igazságérzet szelektív dolog, ahhoz, hogy az igazságérzet megmozduljon, aktívvá váljon, az kell, hogy a történések érzelmi azonosulást, valamilyen fokú érintettséget hozzanak létre. Az, akit az igazságérzet vezérel cselekvésében, mindig azzal a kockázattal néz szembe, hogy mindazok, akiket az adott ügy hidegen hagy, csak egy bajkeverőt, egy fanatikust látnak benne. A fanatikus szó pejoratív kifejezés, könnyen rásütik mindazokra, akik hisznek valamiben, és a hitük szerint cselekszenek. Két szembenálló, akik komolyan veszik saját ügyüket, soha nem használja ezt a fogalmat egymásra, mivel ha mást is hisznek, de ugyanaz a szenvedély és elkötelezettség vezérli őket. A fanatikus szót gyakran azok alkalmazzák, akik eme szenvedély és elköteleződés nélkül élnek, és csak élnek, élni akarnak, méghozzá háborítatlanul mindenféle igazságtól, eszmétől, elvtől, ügytől, közösségtől.

Ez a fajta tapasztalat, a beleütközés a közöny és megbélyegzés falába mindig veszélyes, mert az, akit az igazságszenvedély űz, óhatatlanul perifériára szorul, és innentől többszörösen fenyegeti a veszély, hogy ez felerősíti a radikális szembenállásra való hajlamát. Ezen a ponton a világ közönyös része érdektelenné válik, sőt, ellenséggé - a radikalizálódás, a terror ezért részvétlen, ezért lát csak embermasszát, amely nem számít. Ez a látásmód egy folyamat eredménye, amelyben a magára hagyott igazságszenvedély, az igazság akarása küzd a nihil ellen, még önmagán belül is.

Persze sajátos módon R is csak egy becsapott fiatal, akit felhasználnak. Az őszinte igazságszenvedély, a tisztesség, az ügy kizárólagos képviselete lehet egy fiatal, lehet egy marginális csoport, egy szekta, egy kisközösség alapelve, de a politika természetétől idegen. A politika kétarcú, a politika realitásokkal és érdekekkel is számol, a politika számára az igazság csak egy szempont, egy érv a sok közül, amit ha lehet, akkor felhasznál. A politika hosszú távon próbál tervezni, túlélésben gondolkozik, és nem önfeláldozásban, nem az igaz ügy mártíromságában.

R tehát meghal, úgy hal meg, hogy azt hiszi, igaz ügyet szolgált, és értelme volt annak, amit tett. Nem tudja, nem tudhatja, hogy valójában milyen játszma részesévé tették azok, akik könnyedén manipulálják egy fiatal radikalizmusra való hajlamát.

Mint ez a történet is mutatja, még egyetlen fiatal létében is mennyi minden más külső erő és adottság keresztezi egymást, és határozza meg a sorsot, az életút menetét. Ha nem is tételesen, de irányában és végeredményében.