2014. jan 09.

Rejtőzködők

írta: Perceval
Rejtőzködők

hermit.jpg

Mottó: Te vagy az életem, de mindig többre vágytam, mint az Élet.

Amikor megérintette a vállamat egy pillanatra, miközben mosolygott és a szemembe nézett hosszasan, önkéntelen öröm járt át, és belefeledkeztem a jelenet varázsába. Az ilyen pillanatok talán egy követ sem hagynak hidegen, de a kő nem képes arra, hogy rögtön utána felébredjen, hogy magára eszméljen. Talán egy kő attól kő, hogy valamely emléket, a lét egy pillanatát konokul magába zárta, és onnantól nem ereszti. A kő egy pillanat örök emlékműve - maga a kővé dermedt pillanat.

Én azonban nem vagyok kő, hanem egy rejtőzködő lény, aki életének egyik felét rejti, a szekrényben tartja, mert titkolni kénytelen. Titkolja az érdeklődését, a gondolatait, a belső életét - hiszen mindezt csak titkolni lehet, titkolni érdemes. Ha azonban jön egy lány, és megérinti a vállamat, feledem, hogy titok van rámbízva, a saját titkos benső életem titka, feledem, de sohasem végleg. A következő percben már tudom, emlékezem, hogyan feszít szét mindent a titok, hogyan bomlaszt kapcsolatot, szerelmet, de még barátságot is. Mert a titkos, a kimondhatatlan, a megbeszélhetetlen élet olyan, mint ha az ember hűtlen lenne, vagy nem lenne teljesen jelen, mert kettős életet folytat: valahol hazudik. Elrejt, álcáz. S ennek feszültsége, a lappangó kór előbb-utóbb élhetetlenné teszi a közelséget, és menni kell. Akkor vége a varázsnak, a pillanatnak, az önfeledtségnek, és annak az összetartozásnak, ami talán így sohasem volt.

Akit kirekesztünk önmagunkból, miközben elhitetjük, hogy amit nem lát, az nincsen, sohasem lehet a társunk, akármit is hisz, vagy érez - hiszen épp a valósággal, a valódival nincs kapcsolatban. 

Az ilyen menjen is inkább remetének, ne keltsen látszatot, úgy a tisztességes! Úgysem őt szeretik sohasem, hanem azt a figurát, akit fedésként kifejlesztett, aki kedves, közvetlen, aki figyel, de még rajta keresztük is átsugároz olykor az "idegen". A magányban, a remeteségben, az erdőben nincs hazugság, mert ott önmaga lehet egészen, mert nem kell játszani, és nem kell minden játékban azt érezni, hogy határok vannak, amiket nem szabad átlépni, mert akkor olyan, mint ha váratlanul kísértet jelenik meg, vagy hirtelen sötétbe borul a ház, és mindenki megijed, összerándul. Van valaki a világnak, és van valaki más - az igazi - az erdőnek, a barlangnak - Istennek. 

 

Szólj hozzá

határok érzelmek varázsa a remeteség titka a kettős élet lélektana