Rejtőzködők

Szeretnék repülni. Olykor tudok is.

2017. jún 25.

Igaztalanul

írta: Perceval
Igaztalanul

Néha feltör belül a frusztáltság, hogy bizonygatnom kell, érvelnem, magyaráznom, és nem kapom meg azt a bizalmat, azt a támogatást, hogy igazam van. Vagy ha nem is igazam, de igazságom van. Ez utóbbi csak azt jelenti, hogy méltányolható az én szempontom, az én megélésem is. Mintha folyton csak azt sulykolnák kívülről, hogy alkalmazkodni kell, elfogadónak lenni. Mintha az emberek nem a forradalmat, a követelést, a magasabb követelményt támogatnák, hanem a békés egymás mellett élést.

Persze ez a frusztráltság tanít is. Mindig azt tartottam fontosnak, ha el kellett mondanom a véleményemet, hogy az tényszerű, objektív legyen, hogy megvilágítson, és segítsen az átlátásban és a döntésben. Viszont az embernek lelki szükségletei is ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 20.

Életrend

írta: Perceval
Életrend

Érdekel az a világ, amelyben élek. Szeretnék teljes és átfogó képet kapni róla - bár ez nyilvánvalóan lehetetlen. Eleve nem lehet rálátásunk arra, amiben benne vagyunk. Hiányzik a valódi távlat. 

Érdekes publicisztikákba szoktam botlani, amelyek képet próbálnak adni a jelenről. Kétségtelenül vannak tendenciák, és vannak olyan személytelen erők és adottságok, amelyek az embereket öntudatlanul sodorják, formálják, manipulálják. A leggyakrabban hangoztatott ítéletek a barbárosodásról, az eltömegesedésről, a fogyasztói szemlélet önzéséről szólnak. Akárhogy csavarjuk a dolgokat, az ítéleteket és a nézőpontokat, kétségtelen, hogy tudatosan kialakított életrendre van szükség. Az egyénnek határt kell szabnia magának, nem ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 20.

Igények

írta: Perceval
Igények

Az én életemnek is sokféle szakasza volt. Még élénken emlékszem, amikor azzal voltam elfoglalva, hogy megfogalmazzam az igényeimet, a létem hiányállapotait. Megalkottam egy normális, ideális, vágyott élet képzetét annak minden összetevőjével, és persze a valósággal összemérve mindig kétségbeesés, düh és sóvárgás volt a vége. Aztán egyszercsak leszoktam erről, és beköszöntött a lelki béke. Ma nem tudnék felelni a kérdésre, hogy mi hiányzik az életemből, és mi tenné jobbá, ha lenne. Ilyen kérdések nem foglalkoztatnak. 

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 20.

A magány oldalai

írta: Perceval
A magány oldalai

- Maga mióta ilyen magányos?

- Mindig is az voltam. 

- A magány kétoldalú dolog. Egyik oldalon megsebez, a másikon megerősít. A magány olyan, mint a hit: hegyeket mozgathat.  (filmrészlet)

Azt hiszem, ha huzamosabb ideig együtt élünk egy helyzettel, akkor meg is feledkezhetünk róla, majd egy váratlan szembesülés után rácsodálkozunk, hogy tényleg, hiszen én is.....

Háromszor néztem vissza a filmben a párbeszédet, mivel megérintett, inspirált, tükröt mutatott. Igen, a szervült magány kétoldalú. Túlélőként szívós, erős az ember, de közben mégis erőtlen. A magány egyfajta nincstelenség, a nincstelenségre pedig jellemző, hogy nincs amit elveszíthetne, ezért végletesen független. Erőtlensége viszont pont ebből a sehová ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 15.

Távolodóban

írta: Perceval
Távolodóban

Kellemetlen alak vagyok. Szarkasztikus, gúnyos, kritikus, konfrontatív. Ennek persze az a következménye, hogy olykor elfogy a levegő körülöttem. Hidegség ereszkedik a tájra. Ez kalkulált kockázat, vállalt utóhatás. Mégsem ez a fontos, hanem az a közöny, ahogy ezt megélem. Talán ez nem is annyira a többiek iránti közöny, hanem sokkal inkább a saját sorsommal szembeni. Nem akarok befogadást és elfogadást - mindez erőssé tesz, de közben hiányzik belőle a jövő. 

Sok aforizma volt jelen az életemben elvként, mégis két meghatározót tudnék kiemelni, amelyek példaként, célként szolgáltak a gondolataimban, és túlélték a többi kikopását az emlékezetből:

"Talán nem hagyok rá mást, mint térdeplő reménység helyett felegyenesedett ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 15.

Néző és agresszor

írta: Perceval
Néző és agresszor

Nem jó agressziót nézni. A felek egymásnak feszülnek, egyik le akarja üvölteni, taposni a másikat. Könnyű az indulatot, a durvaságot megítélni, könnyű azt mondani, hogy nincs joga senkinek legázolni a másikat, könnyű kívülállóként nem érteni az indulatot, a mélyben lappangó és felgyülemlett sérelmeket. A kiváltó okok könnyen tűnnek ürügynek, hiszen sokszor jelentéktelenek önmagukban. Az előzmények és a folyamatok ismerete nélkül a külső megfigyelő eltúlzott reakciót láthat, ami zavarja, amit szeretne elkerülni. Aztán persze hazamegy a saját történetébe, a saját összefüggéseibe, és amikor belőle tör ki minden tehetetlenség, minden reménytelenség és hiábavalóság, ami a másikban testet ölthet, akkor már feledi azt a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 11.

Gondoskodó tehetetlenség

írta: Perceval
Gondoskodó tehetetlenség

Olykor az emberek azzal áltatják magukat, hogy azért tartanak ki a másik mellett, mert szeretnek gondoskodni, mert ha szeretnek valakit, akkor érdekli őket a sorsa, tudni akarnak róla, felelősséget vállalnak, stb. Különös, mert ebben az élethazugságban úgy állítják be, hogy ők döntenek, hogy mindez döntés, pedig sokszor csak a gyengeségüket takargatják erények maszkjával. Gondoskodás, törődés, felelősség - másként inkább azt mondanám, hogy képtelenek elengedni a másikat, és ha már nem tudnak helyesen dönteni, legalább próbálják magukat becsapni. Mintha a szigorított fegyházban a rab azt állítaná, hogy meg is szökhetne, ő azonban vállalja a büntetést. Sokszor hazudják magukat szabadnak azok, akik amúgy foglyok. 

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 11.

Puzséri póz

írta: Perceval
Puzséri póz

Az előző írásom kiegészítése, hogy aki az igazmondó és tisztánlátó szerepét akarja vállalni, annak óhatatlanul vezet az útja a kívülálláshoz, és ezt tudatosan meg is kell tennie, mert az emberi közösségek nem épülhetnek az igazmondás, a kritika, a folytonos elemzés igényére. Az emberi lét is ennél sokkal összetettebb. A prófétai, a bírói szerep mindig is magányosságot jelent, önkéntes távolságtartást, mert mihelyst érzelmi hálóba szövi magát valaki, mihelyst érdekei vannak, mihelyst kötődésekkel terhelt, már a kíméletlen és következetes igazmondás csak mérlegelés eredménye lehet. Ezt a Puzsér jelenség megértéséhez tartom szükségesnek.

Tovább Szólj hozzá

igazmondás próféta Puzsér Róbert Puzsér

2017. jún 11.

A hazugság empátiája

írta: Perceval
A hazugság empátiája

Azt olvasom egy hazugságról szóló könyvben (Claudine Biland: A hazugság pszichológiája), hogy az élet elviselhetetlen lenne, ha mindig igazat mondanánk. Másutt a szerző azt fejtegeti, hogy a kíméletlenül őszinte emberekben nincs együttérzés, és a hazugságok egy bizonyos hányada önzetlenségből fakad: kímélni, támogatni hivatott másokat. 

Kétségtelenül van igazsága. Rám például a durva és tapintatlan őszinteség jellemző. Nem is tudok támogató lenni, illetve az én világomban a támogatás az "igazság" kimondását jelenti, mivel azt gondolom, hogy csak a "tényekből" lehet bármilyen valódi döntést meghozni. Az őszinteségről azt is tudom, hogy rideg, hiszen nincs benne verbális ölelés vagy érintés se, sőt: kicsit el is tolom ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 01.

Zsákutcás egyéniség

írta: Perceval
Zsákutcás egyéniség

Valahogy engem soha nem érintett meg az egyéniség kultusza. Ez érzésem szerint vagy lecsengett, vagy csak a koromnál fogva kerültem ki abból a körből, ahol ennek még jelentősége és vonzereje van. Szinte mindegy is már, hogy mindig hamisságot éreztem az egyéniesség hajszolásában, mert ha abból a sokat megkapott véleményből indulok ki, amely engem valamiféle egyéniségként határoz meg, akkor inkább a zsákutcás vonulatát tudom kiemelni. Ha az ember ugyanis abból indul ki, hogy a véleménye megosztó lesz, de alapvetően akár elutasítást, idegenkedést, meg nem értést szül, akár rajongást vagy tiszteletet, összekapcsolódást azonban sohase eredményez, akkor az "egyéniség" kénytelen felvenni a világgal szemben egy vonalat, amely igazi ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 01.

Mindenen kívül

írta: Perceval
Mindenen kívül

Sokszor futok bele abba, hogy nihilista lettem. Az értékelvű viták egyre jobban zavarnak. Emberek arról elmélkednek, hogy milyennek kellene lennie a világnak. Nem egyszerűen az értékek értéktelenedtek el számomra, hanem mindig van valami nagyot akarás, nagyot mondás abban, ha az ember a világnak akar erkölcsi törvényt szabni.

Mindig érzek a felháborodásban valami naivitást, és ebben G. B Shaw Caesar és Kleopátra című drámájából Caesar karaktere a mérték számomra. Az egyik jelenetben az egyiptomi főpap bevádolja Kleopátrát Caesarnak, hogy a királynő el akarja árulni, ki akarja játszani. Caesar derűs nyugalommal fogadja a bejelentést, mire a főpap megrökönyödve kéri számon a rómait, hogy őt ezek szerint nem háborítja fel az ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 21.

Leleplező fotók

írta: Perceval
Leleplező fotók

Ma, az internet korában az egyik legkikerülhetetlenebb tapasztalás a mások önreprezentációja. Az emberek elárasztják a nyilvánosságot a fotóikkal, megmutatják magukat, sokszor szembetűnően a felfogásuk szerinti egyetlen előnyös módon: mindig ugyanabból a szögből, ugyanazzal a mosollyal. Férfiként néha elmerülök az ismerőseim ismerőseinek a böngészésében, de legyen szó akár szép, akár kevésbé szép lányokról, asszonyokról, a fotó sajátosan mutat be mindenkit (a számomra). A fotó kissé lemeztelenít, pőrévé, kiszolgáltatottá tesz. Kissé nyomorulttá. Nem csak azt mutatja, amit az illető szeretne a világ felé sugározni, hanem az ember törékenységét és erőtlenségét is. A fotó nem ábrázol, a fotó hamisít, mert az emberek ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 21.

Inkvizítorok és önismeret

írta: Perceval
Inkvizítorok és önismeret

Az egyik kedves, szeretnivaló lányismerősöm a hitét fejtegeti, majd elszörnyülködik, hogy a fanatikusok, az agymosottak mennyi erőszakra használták fel. A magánember hívő naivitása, ahogy a dolgokat szemléli. Nincs hatalma, ami megronthatná. Nincs hatalmi helyzetben, amikor megvalósíthatná társadalmi szinten is az erkölcsét, amit jónak, objektívnek, sokszor kétségtelennek tart. Nincs olyan helyzetben, amikor harcolni kényszerülne a fogalmai szerinti rossz ellen a jó nevében. Most csak éldegéli békés polgári életét tét nélkül, és a jóságról elmélkedik, és azt hiszi, hogy ő nem lenne képes se erőszakra, se rosszra.

Itt nem csak a hitről van szó, hanem arról, amit manapság népszerűen önismeretnek hívnak. Ezen mindenki azt érti, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 20.

Lelkiismereti kérdés

írta: Perceval
Lelkiismereti kérdés

Nézek egy filmet, amelyben a nyomozó önbíráskodik, de természetesen ártatlan, akit ő elvetemült bűnösnek hisz. A bűne természetesen zsákutcába viszi, és újabb bűnökkel próbálja magát leplezni. Végül a lelkifurdalás terhe alatt összeroppan, és végez magával. 

Miért a lelkifurdalás, ha nincs bűn?

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 19.

Izgalmas vagyok benned

írta: Perceval
Izgalmas vagyok benned

Azt fejtegette egy pszichológus, hogy olykor nem a másik ember társaságát élvezzük, hanem azt, amilyennek magunkat érezzük a társaságában. Ha meg kellene indokolnunk, hogy miért szeretnénk újra találkozni vele, akkor olyat mondhatnánk, hogy jó a társasága, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy ő egy érdekes ember, hanem azt, hogy vele annak érezzük magunkat. Hogy mellette lehetünk leginkább "önmagunk". De az "önmagunk" sokszor nem valamiféle valódi és elrejtett én nyílt megmutatása, hanem az én vágyott szerepe és identitása. Ami lenni szeretne, amilyennek látni akarná magát. Ezt az érzést keressük azután. Ez odáig fokozódhat, hogy szerelemnek hisszük a felfokozott vágyat, hogy találkozzunk a másikkal, akit jobban megnézve, lehet, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 18.

Fürkésző beszélgetések

írta: Perceval
Fürkésző beszélgetések

Mindig szemlélődő módon veszek részt a beszélgetéseimben, vagyis folyton megfigyelem a másikat, önmagamat. Mindig felteszem a kérdést, hogy miért volt jó, vagy miért nem volt jó. Hogy ha látszólag minden gördülékenyen történt is, miért nem jelentkezik a viszontlátás igénye. Vagy miért igen. 

Régen hittem a "technikában": vagyis hogy a fellépés, a személyes hatás alakítható, a beszélgetés művészete pedig tanulható. Ezt nem tagadva mégis úgy látom, hogy ez a megközelítés igazán "diplomáciai" vonalon érvényes, tehát a felületes és köznapi kapcsolatok szintjén, amikor a mögöttes tartalom kevéssé számít, mint inkább a gesztus, a gyors hatás, a benyomás. A jelentőségteljes, értékes találkozások sokkal inkább ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 18.

Barlangi fáradtság

írta: Perceval
Barlangi fáradtság

Nem hiszek abban, hogy egy helyzet kizárólag rossznak vagy jónak nevezhető. Lehetőségem van szinte teljes szabadságban élni, a napjaimat a nekem tetsző módon kitölteni. Ezt persze érzésem és belátásom szerint én eltékozlom, mivel az idő javarészt haszontalanul elfolyik. Ülök a barlangomban, és olvasok, gondolkozom, rajzolok, előadást hallgatok. A rendszeres és módszeres tanulásról azonban csak álmodozni tudok. 

A barlangi remeteéletnek gyakorta észreveszem egy negatív hatását: emberek között hamar elfáradok. Szinte mindegy is, hogy élvezem-e a másik társaságát, vagy sem, a szociális képességeim elsatnyulnak. Az edzettséghez tudom ezt hasonlítani: ha valaki folyton üldögél, akkor pár perc lépcsőzéstől is fulladhat. A túl sok ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 09.

A kihasználás lélektana

írta: Perceval
A kihasználás lélektana

Kihasználni valakit igazából nem bonyolult, nem kíván se elvetemültséget, se rosszindulatot. A legtöbb esetben ösztönösen és szándéktalanul meg végbe. Az emberek pusztán élnek a lehetőséggel, öntudatlanul kitöltik a rendelkezésükre álló (illetve bocsátott) teret. Kényelemből, rövidlátásból nem is gondolnak a másikkal, csak használják. Mert az jó.

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 04.

A szeretet kongása

írta: Perceval
A szeretet kongása

Egy filozófus a tisztaság címszó alatt a szeretetről elmélkedik. Fura, hogy a tisztaság kapcsán ennyire a szeretetre koncentrál, de ez legyen az ő baja. Vannak a világnak olyan szegletei, ahol a szeretet fogalma üresen kong, mivel az emberek nem azon töprengenek, hogy miként lehet minél önzetlenebb, tisztább és odaadóbb ez az érzés. Egész egyszerűen nem központi fogalom. A szeretetről áradozni sok okból lehet. Hiányból, éhségből, frusztráltságból, vagy azért, mert aktuális, túlárad a jelenben, és a róla való beszéd, gondolkodás nem csak elmélyíti, de fenntartja a megtapasztalásából fakadó boldogságot. 

Számomra nem hordoz pozitív jelentést a szeretet fogalma, inkább üresen és hamisan cseng, mint egy univerzálisnak hitt, de ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 04.

A ragadozók természetrajza

írta: Perceval
A ragadozók természetrajza

A köznapi ember hajlamos jóhiszeműen felfogni az őt éppen felfaló, vele párkapcsolatban lévő ragadozó lelkivilágát. Azt hiszi, a másik olyan, mint ő. Legfeljebb sérült, problémás, segítségre szorul. Talán kissé önző, hirtelen, de mégiscsak egy ember, aki valójában jót akar, legfeljebb rosszul. Ebből a tévedésből fakad, hogy mikor már menekülni kellene, akkor ő még keresgéli az orvosságot, nyújtogatja a kezét békítőleg, és próbál megértő lenni. Megbocsát, elbizonytalanodik, hol boldog, hol szenved.

A ragadozó természetét az önzés kategóriája nem írja le. A ragadozónak szükségletei vannak, amelyeket ki akar elégíteni, és minden ennek rendelődik alá. A saját szükségletén kívül nincs is más, amit elismerne. Miközben ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 02.

Hiába szeretni

írta: Perceval
Hiába szeretni

Egyik családtagom egy veszekedés során vádlón kérdőre vont, hogy én szerettem-e egyáltalán valakit az életem során. Ebben az a vélelme húzódott meg, hogy nem tudok szeretni, illetve hogy nem tudom, milyen az szeretni, és ettől boldogtalannak lenni - mert elutasítanak, mert nem viszonozzák. Most nem is az a fontos, hogy valamikor a múltban úgy alakult, hogy a családom soha nem tud semmit a magánéletemről, az érzéseimről. Inkább azon csodálkoztam el, hogy van ember, aki feltételezi, ez a fajta tapasztalat bárkit is megkímél az életben, hogy az emberi létnek nem ez az élmény az alapvető sebzettsége. Hogy akiért mindent odaadnánk, legyen az gyerek, szülő, szerető, barát, részben vagy egészben hárítja az érzéseinket, hogy határt szab, amin ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 01.

Ragadozók

írta: Perceval
Ragadozók

Egy bűnügyi pszichológus elmondása szerint a ragadozó típusú ember zsigerileg hat ránk, és ez bekapcsolhatja a félelemérzetet, figyelmeztetve a veszélyre. Ezt annyival enyhíti, hogy a ragadozó eszköztárában ott szerepelhet az intelligencia, a kedvesség, a jó fellépés. Szerintem azonban árnyaltabb a dolog, mert ha a ragadozó nincs is elmaszkírozva, az általa kiváltott zsigeri és ösztönös reakció nem szükségszerű, hogy a félelem lesz, hanem éppenséggel lehet a megigézett vonzalom is. Egyes esetekben, egyes emberekben a veszély nem a menekülést kapcsolja be, hanem az irracionális cselekvést: felkínálja magát az áldozat. 

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 01.

Anyósülés

írta: Perceval
Anyósülés

Egyre türelmetlenebbnek érzem magamat a sofőrrel szemben, aki az én fogalmaim szerint nőies bugyutasággal vezet, és irracionális félelmeire hivatkozva választja a kerülőutakat. Persze próbálom visszanyelni az összes indulatomat, bár kettős harcot vívok, mert ugyebár ott a mellettem ülő ember, aki nyilván a saját logikája alapján vezeti az autót, és ha félreteszem, ha félre tudnám tenni az arroganciámat, még élvezhetném is a nőiességnek ezt a bájos esetlenségét, ám én mégsem, csak szeretném, de nem tudom. A másik front, amin küzdök, a rácsodálkozás a saját indulataimra. Mélyről jönnek, és roppant erősek. Valószínűleg nem is az öruralom segít abban, hogy ne szitkózódjak, hanem az önvizsgálat egyidejűsége. Megijedek attól, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 18.

Visszfény

írta: Perceval
Visszfény

A délelőtti programom egy tonna papír ledarálásából állt. Némi költözés miatt az évek során felhalmozott írásaimat pusztítottam el, bár a körülmények természetéből adódóan ezek egy tizenkettő és húsz évvel ezelőtti időszakhoz kapcsolódnak. Öt szemeteszsáknyi papírörlemény keletkezett. Az elején még bele-belekaptam az írásokba, de aztán gyorsan rájöttem, hogy fölösleges, nem fogok kincset találni. Nem lesz semmi, amit ma is vállalhatónak találhatok. Valóban hulladékot pusztítottam el szellemi értelemben is. A lapos önismétlés, az akkori olvasmányok és hatások visszfénye köszönt vissza minden szóban. A félműveltség és az önmagam körül való értelmetlen forgás. Borzasztóan kiábrándító. Egy érzékeny, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 17.

Túlfejlett igények

írta: Perceval
Túlfejlett igények

A könyveknek, a filmeknek, a jólétnek, a biztonságnak, a szabadságnak köszönhetően kettős folyamat játszódik le: egyfelől elbarbárosodás zajlik, másfelől meg az igények, a lelki szükségletek bonyolultabbá válnak. Ez utóbbi persze nem jelenti, hogy a másik felé irányuló figyelem, érzelem, empátia elmélyül, fokozódik, hanem ellenkezőleg. Az igények nőnek meg, az egyén fokozottan tudja megfogalmazni az elvárásait, a belső történéseit, de közben érzéketlen marad a másik irányába. A megszűnő párkapcsolatok után is sokkal alaposabban tudja elsorolni, hogy mit nem kapott meg, mit adott (tételesen felsorolva), mint azt, hogy ő mit nem volt képes nyújtani a partnerének. Az egoizmus is lehet fejlett és kifinomult, és akkor már nem is ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 15.

Önbemutató

írta: Perceval
Önbemutató

A könyv (Susan Cain: Csend) szerint mintegy száz évvel ezelőtt következett be a változás (Amerikában). Addig a jellemet tartották fontosnak, aminél a látszat nem volt fontos, csak egyfajta belső integritás, amit sokszor a külvilággal szemben kell megvédeni. A változás következtében a személyiség mint jelenség, mint produkció, mint benyomás vált hangsúlyossá - az extravertáltság lett a kívánatos. Innentől datálódik az önsegítő könyvek mai napig tartó diadalmenete is. A személyiség innentől számít terméknek, amelyet fel kell öltöztetni, el kell adni. 

Már nem abba betegszik bele az ember, hogy nem cselekedett helyesen, mert a fensőbb énje már nem az etikusat, a jellemhez méltót kéri rajta számon, hanem abba, hogy mi a látszat, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 14.

Az igazságtalanság dinamikája

írta: Perceval
Az igazságtalanság dinamikája

Akármilyen könyvet emelek le, az a maga módján valamiféle igazságtalansággal foglalkozik. Néha az az érzésem, hogy a világunk alapszava az igazságtalanság, és az ellene folytatott küzdelem. Nem konkrétan ezt a fogalmat használják ugyan, hogy igazságtalanság, de végső soron erről van szó. A nők, a szegények, a meghurcoltak, az etnikai kisebbségek, a hátrányba kerülő férfiak, a zsidók, a palesztinok, a hívők, a konzervatívok, a munkavállalók, a melegek, a transzneműek, a harmadik világbeliek, a prostituáltak, az állatok, és mint legújabb olvasmányélményemből rájöttem, még az introvertáltak is igaztalanságtól, elnyomástól, félreértéstől, előítélettől szenvednek. A világ jobbik fele mindezeket folyton ki akarja küszöbölni, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 14.

Szégyenkezők

írta: Perceval
Szégyenkezők

Belekezdtem egy könyvbe (Susan Cain: Csend), amely az introvertáltakról szól. Még csak a huszadik oldalnál járok, de már ki kell mondanom a lényeget: ez a világ folyton az extrovertáltakat dicsőíti, és én (is) egész életemben egyfajta bűntudattal, szégyenérzettel éltem együtt, mert introvertált vagyok. Másodrendű embernek tartottam magamat, mert a világ folyton azt a képzetet keltette bennem, hogy aki bulizós, aki aktív, társasági, aki pörög, aki benne van mindenben, az a pozitív karakter, míg aki visszahúzódó, megfontolt, kritikus, józanabb, átgondoltabb, kevésbé a lelkesedés és a bumm a közepébe jellemzi, az a negatív ember. Persze nem érzem, hogy iskolapéldája lennék az introvertáltságnak, inkább kevert vagyok, de az a bűntudat, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 02.

Ellenkultúra

írta: Perceval
Ellenkultúra

Olykor nincs más út, mint lázadni, szembeszegülni, titkos rejteket építeni. Nem azért, mert valamilyen morál ezt indokolná, nem azért, mert a világ rossz lenne, és a jóknak el kell bújdosniuk. Hanem azért, mert lázadni kell az érzés ellen, hogy az ember nem tartozik sehová, hogy nem része semminek, hogy folyton falakba ütközik. Lázadni kell, mert lázadás nélkül nincs más, csak az érzés, hogy a falak, az elutasítások, a kudarcok visszajelzések, hogy nem érsz semmit, hogy nem vagy senki. Az ember nem veheti magára a semmi érzését, legalábbis csak azt nem, mert az a pusztulással ér fel. Ellenkultúrát kell létrehozni. Ha csúnyának látnak, akkor nem szépítkezni kell, hanem rájátszani a csúnyaságra. Azt kell csinálni, amit nem fogadnak el, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 01.

Terpeszkedők

írta: Perceval
Terpeszkedők

Egy középkorú család áll előttem a mozgólépcsőn, vagy inkább terpeszkedik, mivel ez jobban kifejezi az érzést, amit bennem keltenek. Igen, az emberek többsége sertés a szememben, az életüknek a puszta zabáláson és szórakozáson kívül se értelme, se tartalma, se célja. Némelyiken ez a teljesen üres és öncélú létezés komoly testi jeleket produkál: a mélységesen buta önhittség az arcon, a kifejezéstelen halábrázat, enyhén megnyilt ajkakkal és tompa tekintettel. A gondolattalanság, a tudattalanság, a merő sodródás. Jó esetben eljutnak a "ne szemetelj" parancsáig, de azontúl szerves kapcsolatuk a környezetükkel nincsen. A szépség számukra minden elvontságtól mentesen a prospektusok világában merül ki. Nem mást gondolnak a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 01.

Megelőlegezett szerelem

írta: Perceval
Megelőlegezett szerelem

Két komolyabb, filozófiai igényű könyvet* vettem a szerelem témakörében, szóval még csak a belelapozás állapotában vagyok. A viszolygás és a kiábrándulás azonban már pár belekapott gondolat után hatalmába kerít: akárhányszor látom, értem (érteni vélem) a szerelem állapotát kívülről, mindig kétségbeesés és elfordulás szökken szárba bennem. A szerelem is játszma a maga módján: bizonyítani akar, hatni akar, vallomást tenni, hogy a vallomáson keresztül újra átélje, és kapcsolódhasson a másikhoz, akit épp a vallomás révén akar megigézni. Mintha a vallomás lenne a gyufa, amellyel gyújtogatni akar. Persze ő nem tudatosítja mindezt, hiszen csak beszél, áradozik az érzéseiről, az öröméről, a másik emberről, és még hiszi ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 26.

Lázadás a rendszer ellen

írta: Perceval
Lázadás a rendszer ellen

Dokumentumfilmet nézek. Egy kimagasló táncos története (A táncos), aki igen fiatalon elért a csúcsra, majd a követelmények, a siker, a nyomás hatására ellökött magától mindent. Régebben az ilyen történetek mindig lázba hoztak, azonosulni tudtam velük. Minden szokatlan életút, amely a társadalomból kiszakadva valami mást keresett és célzott meg, az én vágyaimat és életérzésemet is kifejezte. Közben már túl vagyok a szenvedélyes lázongásokon, és bizonyos tapasztalat birtokában elveszítettem a lelkesedésemet a lázadók iránt. Persze, nem mindegy, hogyan élünk, milyen utat választunk, de sok illúzió is kapcsolódik a lázadáshoz, önmagam megőrzéséhez, az útkereséshez. 

Tovább Szólj hozzá

2017. már 26.

Bután

írta: Perceval
Bután

Néz maga elé fürkészőn, látszik, hogy jár az agya, próbálja értemezni a hallottakat, de nem tud megbírkózni a feladattal. Nem képes árnyalatokat érzékelni, nem képes arra, hogy mögöttes jelentéseket dekódoljon, az irónia egyenesen érthetetlen a számára. Butaságában nem tehet mást, mint folyton kétségbeesik, és sopánkodva gyötrődik. 

Nem empátiából érzem át a helyzetét. Talán bizonyos pillanatokban mindannyian ilyen bután nézünk magunk elé, és ettől esetlenné, tétovává válunk. Van olyan embertípus, amelyik ilyenkor iszonyodva és türelmetlenül fordítja el a fejét - én is ilyen vagyok. Pont ezért tudom, hogy cudar érzés bután és megalázottan állni, miközben a másik ember még jól láthatóan meg is szégyenít ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 25.

Fogyatkozóban

írta: Perceval
Fogyatkozóban

Mintha az idő előrehaladtával fogyna a mondanivalóm is. Valahol ezt természetesnek érzem, de ugyanakkor veszteségnek is. Amikor húszas éveim elején szerelemre gyulladtam könyvek iránt, akkor ebben mindig ott volt az a naív, a mából visszatekintve jóhiszemű és buta hit, hogy fellebbenhet a fátyol a titokról, hogy van válasz a kérdésekre, hogy van Igazság, amely leírható, átadható, illetve elolvasható. Aztán persze mindig akadtak igazságok, amelyek megmagyarázni látszottak a világot, és amelyek feljogosítottak a világgal való szembenállás heroizmusára, illetve arra a féle gőgre, amelyet oly sokszor látok visszaköszönni emberek viselkedésében: én látom az igazságot, a többi meg birka. 

Már nincsenek olyan gondolataim, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 13.

Semmi szeretet!

írta: Perceval
Semmi szeretet!

Ma hallgatnom kellett, hogy miattam sír valaki. Valaki, akit nem pusztán nem szeretek, hanem egyenesen megvetek. Ezek elég kemény érzések, mert a megvetés már messze túl van a nem-szereteten. A megvetés olyan falat húz, amibe már együttérzés, szánalom, sajnálat nem fér bele. Nem tud úgy szenvedni a másik, hogy az részvétet ébresztene, sőt a fájdalma, a fájdalmának a mikéntje maga is a megvetést fokozza. A megvetés olyan fokú elutasítás és különbözés, amely áthidalhatatlannak tűnik. 

Azonban mégsem ez a fontos, hanem az ezzel kapcsolatos felismerés. Amennyire ismerem az elérhető pszichológiai irodalmat, a netes kurzusokat, tréningeket, van itt valami mérhetetlen egyoldalúság és tabusítás. Mindig a szeretetről esik szó, mindig az ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 13.

Elorzott igazság

írta: Perceval
Elorzott igazság

Olykor kiderül, hogy valaki zsidó, cigány, balos, jobbos, fasiszta, anarchista, "ribanc", és akkor már nem is lehet igaza. Neki állapota, faja, neme, erkölcse, bőrszíne, politikai beállítódása van - illetve nincs -, és akkor meg is van fosztva a méltóságától, attól, hogy tisztességesen és elvszerűen képviseljen valamit.......... Olykor az emberek, ahhoz, hogy értsék, miért gondolhat a másik mást, elkezdik keresni ezeket a különbségeket, mint okokat és magyarázatokat.  

Tovább Szólj hozzá

2017. már 13.

Pozitív semmi

írta: Perceval
Pozitív semmi

Olykor hallgatok különféle megközelítésekben boldogságos pozitív filozófiát. Ezek két állítást súlykolnak. Az egyik szerint az elme folyton felcímkéz mindent, hogy kategórizálni tudjon, pedig nincs jó és rossz, nincs szépség és csúfság. A másik állítás viszont már azt akarja elhitetni a hallgatókkal, hogy ők szépek, csodálatosak, egyszeriek, és elérhetik a sikert és a boldogságot. 

Talán azután a megállapítás után, hogy nincs jó és rossz, és hogy az elme nevezi el a dolgokat, hogy feloszthassa a világot, a gyűlésnek lemondó mosollyal fel kellene oszlania, mivel onnantól a fogalmi gondolkodás érvénytelenné vált. Ehelyett a résztvevők fel akarják címkézni magukat, hogy boldogabban, erősebben, magabiztosabban vehessenk ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 12.

Lemondó védekezés

írta: Perceval
Lemondó védekezés

Vannak emberek, akik ahhoz vannak szokva, hogy őket nem hallgatják meg, rájuk nem figyelnek, hogy amit gondolnak, éreznek, az mások számára érdektelen. Hogy a saját úgymond érdeküket csak ők képviselhetik, mindenki más áttapos rajtuk. Az ilyen tapasztalattal élő ember mindig támadásban adja elő a sérelmét, panaszát, mivel eleve nem számít rá, hogy az meghallgatásra talál. Szomorú.

Tovább Szólj hozzá

2017. már 12.

Férfiak halkuló hangja

írta: Perceval
Férfiak halkuló hangja

Elkezdtem olvasni Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című könyvét, amely a férfiak térvesztéséről, leszakadásáról szól. Mivel nem ismeretlen ez a világ a számomra, biztos írni fogok még erről.

Azonban most csak megpendíteném, hogy van itt egy törésvonal, amely látszólag a feminizmus és a férfiak között húzódik, amelyben úgy tűnik, a férfiak erőtlenebbek, szervezetlenebbek, rejtőzködőbbek, amikor az érdekeik képviseletéről van szó társadalmi szinten, vagy ha meg is jelennek, akkor meg tagadás és dac jellemzi őket. A férfi úgy általában annyira nem érzékeli a valós problémát, amit ő hordoz, ő képvisel, hogy megfogalmazni se tudja. Miközben tagadja, hogy patriárkális lenne, elnyomó, szexista, aközben ha ellenséget lát ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 08.

Minek hazudni?

írta: Perceval
Minek hazudni?

Állok a peronon a vonatra várva, amikor a kisvárosban unásig ismert koldus lép oda hozzám a maga nyájaskodó és hízelgő modorában. Nem hagyom, hogy kifejtse a mondandóját, határozott ingerültséggel elköszönök tőle. Megy tovább, keresi a várakozók között azokat, akiktől adományt remél. Két huszonévest szólít meg, akik kényszerűen végighallgatják, miközben félrenéznek, orrot fújnak, szeretnének túlleni az egészen, de nem utasítják el, nincs bennük hozzá elszántság, inkább elkenik. Látszik rajtuk, hogy kelletlenek, zavartak, nem uralják a helyzetet, csak elviselik. Nem szeretem a sodródást. A kéregető a mondandója végére jut, és adományt kér. A fiatalok rá se néznek, csak elpislognak mellette a semmibe, és elnyöszörgik a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 08.

Anne nyomában

írta: Perceval
Anne nyomában

".....Azt hiszem, kissé meglep Téged, Kittym, a tény, hogy kislány létemre imádókról beszélek. Sajnos nemigen térhetünk ki előlük a mi iskolánkban. Egy fiú megkérdi például, hogy biciklijén hazakísérhet-e, mire igent mondok, s egymás mellett karikázva beszélgetni kezdünk. Tíz esetből kilencben biztosra vehetem - és ez számomra elég kellemetlen -, hogy az illető fiú nyomban belém szeret és nem tágít mellőlem. Idővel persze lelohad ez a szerelem, főleg, mert nem sokat törődöm a perzselő pillantásokkal, hanem vidáman tovább pedálozok. A fiúk sokszor már szinte túlságba mennek és arról fecsegnek, hogy „beszélnek a papámmal”; erre nagyot kanyarodom a géppel, s leesik a táskám. A fiatalúr ilyenkor udvariasan leszáll a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 12.

A halál árnyékában

írta: Perceval
A halál árnyékában

Egy baleset kapcsán gondoltam végig, hogy a halál milyen különös formában kísérte végig az életemet. A családomban két olyan nő is volt, akik időnként, periódikusan az öngyilkosság határán toporogtak. A lehetőség, a gondolat, a vágy bennük volt. Az ember nem is tudhatta, hogy mikor és melyik karcosabb megszólalása, vagy elfordulása válthat ki tényleges cselekvést. Vagyis együtt kellett élni azzal a lehetőséggel, hogy hirtelen rámzuhan egy ilyen felelősség terhe, a továbbélők bűntudata. Ezt a fenyegetettséget sokféleképpen lehet kezelni. Én azt választottam, hogy tudatosan előre elvágom a felelősség gondolatát is, és felkészülök, vagyis elfogadom azt, ami pillanatnyilag csak lehetőség, hogy ha bekövetkezne, ne rendítsen meg. ...

Tovább Szólj hozzá