Rejtőzködők

Szeretnék repülni. Olykor tudok is.

2017. már 16.

Dacos őrület

írta: Perceval
Dacos őrület

Néha azt hiszem, hogy az őrületet egyesek dacból választják. Egyre beljebb mennek az irracionalitásba, csak mert amikor választaniuk kell, hogy elfogadják-e őket, vagy elutasítsák, akkor fellázadnak az elfogadás ellen. 

Tovább Szólj hozzá

2017. már 13.

Semmi szeretet!

írta: Perceval
Semmi szeretet!

Ma hallgatnom kellett, hogy miattam sír valaki. Valaki, akit nem pusztán nem szeretek, hanem egyenesen megvetek. Ezek elég kemény érzések, mert a megvetés már messze túl van a nem-szereteten. A megvetés olyan falat húz, amibe már együttérzés, szánalom, sajnálat nem fér bele. Nem tud úgy szenvedni a másik, hogy az részvétet ébresztene, sőt a fájdalma, a fájdalmának a mikéntje maga is a megvetést fokozza. A megvetés olyan fokú elutasítás és különbözés, amely áthidalhatatlannak tűnik. 

Azonban mégsem ez a fontos, hanem az ezzel kapcsolatos felismerés. Amennyire ismerem az elérhető pszichológiai irodalmat, a netes kurzusokat, tréningeket, van itt valami mérhetetlen egyoldalúság és tabusítás. Mindig a szeretetről esik szó, mindig az ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 13.

Elorzott igazság

írta: Perceval
Elorzott igazság

Olykor kiderül, hogy valaki zsidó, cigány, balos, jobbos, fasiszta, anarchista, "ribanc", és akkor már nem is lehet igaza. Neki állapota, faja, neme, erkölcse, bőrszíne, politikai beállítódása van - illetve nincs -, és akkor meg is van fosztva a méltóságától, attól, hogy tisztességesen és elvszerűen képviseljen valamit.......... Olykor az emberek, ahhoz, hogy értsék, miért gondolhat a másik mást, elkezdik keresni ezeket a különbségeket, mint okokat és magyarázatokat.  

Tovább Szólj hozzá

2017. már 13.

Pozitív semmi

írta: Perceval
Pozitív semmi

Olykor hallgatok különféle megközelítésekben boldogságos pozitív filozófiát. Ezek két állítást súlykolnak. Az egyik szerint az elme folyton felcímkéz mindent, hogy kategórizálni tudjon, pedig nincs jó és rossz, nincs szépség és csúfság. A másik állítás viszont már azt akarja elhitetni a hallgatókkal, hogy ők szépek, csodálatosak, egyszeriek, és elérhetik a sikert és a boldogságot. 

Talán azután a megállapítás után, hogy nincs jó és rossz, és hogy az elme nevezi el a dolgokat, hogy feloszthassa a világot, a gyűlésnek lemondó mosollyal fel kellene oszlania, mivel onnantól a fogalmi gondolkodás érvénytelenné vált. Ehelyett a résztvevők fel akarják címkézni magukat, hogy boldogabban, erősebben, magabiztosabban vehessenk ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 12.

Lemondó védekezés

írta: Perceval
Lemondó védekezés

Vannak emberek, akik ahhoz vannak szokva, hogy őket nem hallgatják meg, rájuk nem figyelnek, hogy amit gondolnak, éreznek, az mások számára érdektelen. Hogy a saját úgymond érdeküket csak ők képviselhetik, mindenki más áttapos rajtuk. Az ilyen tapasztalattal élő ember mindig támadásban adja elő a sérelmét, panaszát, mivel eleve nem számít rá, hogy az meghallgatásra talál. Szomorú.

Tovább Szólj hozzá

2017. már 12.

Férfiak halkuló hangja

írta: Perceval
Férfiak halkuló hangja

Elkezdtem olvasni Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című könyvét, amely a férfiak térvesztéséről, leszakadásáról szól. Mivel nem ismeretlen ez a világ a számomra, biztos írni fogok még erről.

Azonban most csak megpendíteném, hogy van itt egy törésvonal, amely látszólag a feminizmus és a férfiak között húzódik, amelyben úgy tűnik, a férfiak erőtlenebbek, szervezetlenebbek, rejtőzködőbbek, amikor az érdekeik képviseletéről van szó társadalmi szinten, vagy ha meg is jelennek, akkor meg tagadás és dac jellemzi őket. A férfi úgy általában annyira nem érzékeli a valós problémát, amit ő hordoz, ő képvisel, hogy megfogalmazni se tudja. Miközben tagadja, hogy patriárkális lenne, elnyomó, szexista, aközben ha ellenséget lát ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 08.

Minek hazudni?

írta: Perceval
Minek hazudni?

Állok a peronon a vonatra várva, amikor a kisvárosban unásig ismert koldus lép oda hozzám a maga nyájaskodó és hízelgő modorában. Nem hagyom, hogy kifejtse a mondandóját, határozott ingerültséggel elköszönök tőle. Megy tovább, keresi a várakozók között azokat, akiktől adományt remél. Két huszonévest szólít meg, akik kényszerűen végighallgatják, miközben félrenéznek, orrot fújnak, szeretnének túlleni az egészen, de nem utasítják el, nincs bennük hozzá elszántság, inkább elkenik. Látszik rajtuk, hogy kelletlenek, zavartak, nem uralják a helyzetet, csak elviselik. Nem szeretem a sodródást. A kéregető a mondandója végére jut, és adományt kér. A fiatalok rá se néznek, csak elpislognak mellette a semmibe, és elnyöszörgik a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 08.

Anne nyomában

írta: Perceval
Anne nyomában

".....Azt hiszem, kissé meglep Téged, Kittym, a tény, hogy kislány létemre imádókról beszélek. Sajnos nemigen térhetünk ki előlük a mi iskolánkban. Egy fiú megkérdi például, hogy biciklijén hazakísérhet-e, mire igent mondok, s egymás mellett karikázva beszélgetni kezdünk. Tíz esetből kilencben biztosra vehetem - és ez számomra elég kellemetlen -, hogy az illető fiú nyomban belém szeret és nem tágít mellőlem. Idővel persze lelohad ez a szerelem, főleg, mert nem sokat törődöm a perzselő pillantásokkal, hanem vidáman tovább pedálozok. A fiúk sokszor már szinte túlságba mennek és arról fecsegnek, hogy „beszélnek a papámmal”; erre nagyot kanyarodom a géppel, s leesik a táskám. A fiatalúr ilyenkor udvariasan leszáll a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 12.

A halál árnyékában

írta: Perceval
A halál árnyékában

Egy baleset kapcsán gondoltam végig, hogy a halál milyen különös formában kísérte végig az életemet. A családomban két olyan nő is volt, akik időnként, periódikusan az öngyilkosság határán toporogtak. A lehetőség, a gondolat, a vágy bennük volt. Az ember nem is tudhatta, hogy mikor és melyik karcosabb megszólalása, vagy elfordulása válthat ki tényleges cselekvést. Vagyis együtt kellett élni azzal a lehetőséggel, hogy hirtelen rámzuhan egy ilyen felelősség terhe, a továbbélők bűntudata. Ezt a fenyegetettséget sokféleképpen lehet kezelni. Én azt választottam, hogy tudatosan előre elvágom a felelősség gondolatát is, és felkészülök, vagyis elfogadom azt, ami pillanatnyilag csak lehetőség, hogy ha bekövetkezne, ne rendítsen meg. ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 07.

Magán univerzum

írta: Perceval
Magán univerzum

Milyen sokszor hallani: "engem nem befolyásol mások véleménye, én nem törődök azzal, mások mit gondolnak, mit mondanak!". Ezt büszkén, erőt fitogtatva szokták hangoztatni. Kiírják az ajtóra, a hűtőre, magukra tetováltatják valamelyik változatát, és miközben azt hiszik, ez dicsőség (mármint ha igaz, amit én kétlek), nem veszik észre, hogy valójában milyen nyomorúságos úgy élni, hogy csak a saját vélemény számít. Nem érzik, hogy ha megvalósulna a szuverenitásnak ez a formája, amelyben már csak az a fontos, hogy az egyén mit gondol magáról, akkor végtére is célját és értelmét veszítené a létezés, hiszen nem lennénk képesek többre az önkielégítésnél - maximum másokat vennénk igénybe hozzá.

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 12.

A munka gyümölcse

írta: Perceval
A munka gyümölcse

Mindaddig, amíg az ember zsigereiben hordja a hitet, hogy a kitartás, a szorgalom, a tehetség, az erény, a tudás elnyeri jutalmát, addig kiteszi magát annak, hogy ha a valóság ezzel ellentétesen alakul, nem lesz képes feldolgozni, hogy vele miért történik mindez, hiszen nem ezt érdemli. Hányan ne éreztük volna már ezt az életben? 

Nagyon régóta szoktatom magam ahhoz a szemlélethez, ami minden ilyen zsigeri hitet felszámol. Azt kell mondanom, hogy ha igazam is van (valójában nincs, vagy nem tudom), az eredmény lehangoló, hiszen hit, naivitás, lelkesedés, tévedés lehet a táptalaja az előrejutásnak - mégha nem is oda és úgy jut el az ember, ahogy tervezte és vágyta. A józanság, avagy más szempontól meghasonlottság/kiábrándultság viszont ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 10.

A sebzettség anatómiája

írta: Perceval
A sebzettség anatómiája

Szárnyaszegett madár gubbaszt a bokor alján. Tompán és erőtlenül pislog néha, miközben szenvtelenül bámul bele a világba. Várakozik. Talán azt várja, hogy elmúljon a léte, hogy vége legyen, mert valami tökéletlenség folytán nem abban a pillanatban halt meg, amikor kellett volna - a sebzettség és a végkifejlet időben messzire került egymástól. Vár, de nem a gyógyulásra. Egész létét valami gyengéd és törékeny szomorúság és elfogadás lengi körbe. Megjelenik egy másik madár, érdeklődést tanúsít iránta, rácsippant. A beteg jószág egy kicsit felélénkül, tesz pár botladozó lépést felé, felébred benne egy pillanatra a vágy, hogy vele repüljön, de a teste (vagy lehet, hogy a lelke) gyorsan visszarántja a valóságba, és a másik ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 03.

Rajzi korlátoltság

írta: Perceval
Rajzi korlátoltság

Van egy komoly szakkönyvem a rajzok pszichológiai elemzéséről. Régen vásároltam, ennek ellenére soha nem olvastam el, nem tanulmányoztam, csak most emeltem le hirtelen ötlettől vezérelve. Természetesen nem lep meg ami benne van, hiszen rajzoló emberként tisztában vagyok azzal, hogy a művek számtalan jelentést hordoznak és sokféle lelki gyökerük lehet. Már régóta fogalkoztat és kínoz azonban az a kérdés, hogy a pszichológiai sors, a lelki beállítódás mennyire hat ki az alkotói tehetségre, vagyis mennyire szorítja korlátok közé. A ház motívumát például a családra vezetik vissza, és ahogy az ember házat rajzol, abból a családhoz való viszonyára következtetnek. Nem tudok, nem szeretek, és nem akarok házat rajzolni. Egy sor téma van, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 01.

Csak egy szarka

írta: Perceval
Csak egy szarka

A vonat ablakán kibámulva elnézem a velem egy irányba repülő szarkát, amint a fagyott, és foltokban havas szántó felett vitorlázik hosszan. Kicsit belegondolok, hogy mennyivel nehezebb lehet ilyenkor táplálékot találnia, majd egy újabb gondolatfutammal azon kezdek elmélkedni, hogy az állatok léte emberi ("intellektuális"!) szempontból mennyire értelmetlen. Az evés, a szaporodás, az alvás, és némi játék tölti ki. Ha a szarka hirtelen beoltódna egy filozófus elméjével, bizonyára rögtön azt kérdezné magától, hogy mi értelme a létének. Azt is gondolhatná, hogy semmi maradandót nem hoz létre, nem teremt, nem ad hozzá a világhoz, és lényegében alig különbözik a többi millió szarkától. Az élete meg az állandó robot, a létért való ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 01.

Boldogságszérum

írta: Perceval
Boldogságszérum

Filmekből, regényekből ismerős a csodaszer árus alakja. Amit árul, az szinte mindenre jó elixír, az emberek pedig veszik és viszik, mert hinni szeretnék, hogy létezik egy csodálos módszer, egy csodaszer, egy kulcs, amely mindent megold. Hogy csak egyetlenegy valamire van szükség, egy megvilágosodásra, egy megfejtésre, és jön az egészség, a gazdagság, a boldogság. Azt hiszem ez az igény, ez a naív hit áll a motivációs könyvek és előadók sikere mögött. Ez áll amögött a képzet mögött, hogy a test betegsége csakis a lélekből fakad. Ez áll a pozitív gondolkodás mániája, a "titok" mögött. Ahogy elnézem az igehirdetőket, semmi mást nem látok bennük, mint a vidéket szekérrel járó csodaszer árus alakját, amint lendületesen és ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 01.

Elárult szerelem?

írta: Perceval
Elárult szerelem?

Az ismerősöm gyorsan felépült. Durván egy hónapja hagyták el 7 éves kapcsolat után, amibe nyilvánosan is belehalt, sebzett és tépett szívét közszemlére téve, ám most már újra szerelmes. A közeli barátai persze támogatják, örülnek a boldogságának, végtére is "megérdemli", és "amúgy se szabad túl sokáig negatívnak lenni". Azon - legalábbis nyíltan - senki nem ütközik meg, hogy milyen gyorsan követi a szív halálát a feltámadás, hogy valami, ami ennyire az életet, a mindent jelentette, egyik percről a másikra felcserélhető valami mással.  

Ez az írás lehetne moralizálás és prédikáció arról, hogy az emberek milyen gyorsan hűtlenné válnak ahhoz, amit mindennél fontosabbnak tartanak. Csakhogy én nem akarok moralizálni, mert ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 21.

Cukormázas tehetségek

írta: Perceval
Cukormázas tehetségek

Azok a mítoszok, amelyekben sárkányok, hősök, királylányok és istenek szerepeltek, mára többé-kevésbé letűntek, és átadták helyüket köznapi legendáknak, amelyek hétköznapi hősöket teremtenek. Valószínűleg azért kellenek ezek, hogy az emberek a világot alapvetően igazságosnak és szépnek tarthassák, legalább a történet időtartamáig. Az egyik ilyen kiírthatatlan mítosz a tehetségre épül. A szorongó, bizonytalan tehetség sok kerülőút után külső támogatással ráébred a benne szunnyadó csodára, előhúzza a remekművet a fiókjából, amit addig rejtegetett, majd rögtön lesz előadás, kiállítás, bemutató, amin csillogó szemű emberek csodálják, ő pedig meghatottan áll, és nem is hiszi el, hogy ez vele történik, majd ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 15.

A kutya családja

írta: Perceval
A kutya családja

A minap egy természetcsatornán a macskák intelligenciáját méltatták, mondván, hogy mivel magányos vadászok, ezért agyuk roppant aktív, és folyton a megoldást keresi, hiszen magukra vannak utalva - a kutyával ellentétben, amelyik viszont közösségi, falkában élő állat. Nyilván a macskának másfajta intelligenciája van, mint a kutyának. Az utóbbi valószínűleg szociálisan fejlettebb, viszont ezáltal jobban hagyatkozik a vezérre, a többiekre, mint önmagára. Különös módon ez levezetés segített megérteni egy sor családi konfliktust körülöttem. Folyton megütközöm azon, ahogy a családomban az emberek botladoznak, és az agyuk használata helyett rögtön egymásba kapaszkodnak, és rohannak segítségért. A kutya és a macska összevetésén ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 15.

Értékmentesen

írta: Perceval
Értékmentesen

A napokban egy kisebb szakmai vitában, vagy inkább eszmecserében vettem részt, ahol a velem szemben érvelők (mindenki) értékekről beszéltek, az elődök, az "úttörők", a korábbi nagy nevek tiszteletéről és számontartásáról. Nem először vettem észre, hogy nem tudok értéket képviselni, sőt, ezekben az eszmefuttatásokban inkább látok érzelgős szentimentalizmust, önsajnálatot és önigenlést, mint valódi elköteleződést. Azt hiszem az ember folyton megretten attól, hogy megy az idő, hogy feledésbe merül, hogy jönnek az újak, a fiatalok, akik már nem ismerik az ő világát, nem is tartják számon, nem is érdeklődnek iránta. Az ember folyton az elmúlás ellen harcol, és ebben a morál, az értékközpontúság is csak egy eszköz. Nem tudom, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 13.

Női szervek

írta: Perceval
Női szervek

"Mikor tanulod meg már végre, hogy az emberek csak bántani fognak?" (Egy önsajnálkozó leány panasza)

A cím utalás egy amerikai "filmvígjátékra". Számomra ennek a filmnek a durva, megszégyenítésre, földbe döngölésre, megalázásra épülő "humora", átgázolós mentalitása nem azért érdekes, mert filmkritikát szeretnék írni, hanem azért, mert látva a környezetemben aratott sikerét, elgondolkodtat. Nem ez az első olyan alkotás, amelynek a nyelvezete, stílusa megrettent, pont azért, mert számomra elképzelhetetlen, hogy emberrel úgy beszéljek, ahogy azt a szereplők teszik azzal a harsánysággal, amely tudja, hogy tetszést arat, hogy a néző mögötte áll. A filmek olykor úgy állítják be, hogy a főhős egyedül áll szemben a világgal, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 13.

Családi kipárolgás

írta: Perceval
Családi kipárolgás

Jelenleg egy átmeneti időszak miatt a családnál vagyok kénytelen szállást találni, vagyis benne vagyok egy olyan helyzetben, amikor nem dönthetek úgy, hogy holnap, vagy a jövő héten odébbállok. Számomra ez ugyan fura lehet, de mégis, ezt a kényszerű egymásra utaltságot, ezt az egymáshoz láncoltságot az emberek többsége életformaszerűen űzi. Magamon érzem, hogy egy feszültségekkel, ellentétekkel, távolságokkal, egyoldalúságokkal teli helyzet mennyire mérgezően hat. Befolyásolja az életérzést, az általában vett bizalmat, a terveket. Kiszívja az ember erejét, gyűlöletet és megvetést ébreszt a szívben. A kölcsönös boldogtalanságban és eltávolodásban pedig minden oldal felmorzsolódik. Néha elmerengek azon, hogy az ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 11.

Érzelmi válaszutak

írta: Perceval
Érzelmi válaszutak

Egy kérdés kapcsán rácsodálkoztam, hogy miként alakulhat egy ember élete, hogy egyetlen meghatározó élmény, egy tartós emlékkép mennyire tolhatja vagy húzhatja egy adott irányba. Számomra ilyen volt az is, amikor 16-17 évesen elkísértem egy barátomat az iskolai bálba. Az este azonban mégsem erről szólt, hanem arról, hogy összeveszett a barátnőjével, aki erre szakított vele. A továbbiakban végigkísértem a srácot a rimánkodás, az összeomlás, a dramatizálás, az épület körüli zaklatott császkálás, a padon szenvedés, az ivás, a lánnyal való 2-3-4 alkalmas lelkizés összes állomásán - mindezt pár óra alatt. Közben hallgattam az elhagyott és sebzett szív panaszát, az elme nyöszörgését, amely nem tudja felfogni a vele ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 10.

Fodrozódó szerelem

írta: Perceval
Fodrozódó szerelem

Azt mondta nekem egy lány boldogan, elbizakodottan, hogy lám, biztos szerelmes vagyok belé. És nevetett. Mosolyogtam rá, és hallgattam, ráhagyva a gondolatot, hiszen hogy magyarázzam el neki, hogy csak egy lágy szellő által fodrozott tó felszínét látja, miközben alant a tömeg, a sötét és hideg mélység mozdulatlan és érintetlen. Hogy nincs az életemben szerelem, csak játék, amely soha a mélybe se hatol, gyökeret se ereszt, és nem is belül történik, hanem kívül, rajtam kívül: én is csak nézője vagyok. Egy bohóc, amelyik még játszik, de már untatja az előadás, és lépne tovább. A karma - még ha a közvetlen múlt következményét értjük is alatta, a tetteink tovagyűrűzését a tó vizén - külsődleges dolog, semmivel se ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 10.

Lyukas szeretet

írta: Perceval
Lyukas szeretet

Azt mondta a múltkor nekem valaki, hogy nem tud szeretet nélkül élni. Bennem rekedt ez a mondat. Azt hiszem, amíg valaki ezt mondja, ezt képes mondani, addig a szeretet jelent valamit a számára. Olyan érzésekkel kevert fogalmak között éli az életét, amelyeket valósnak tart, és ezek vagy jelen vannak a mindennapjaiban, vagy nincsenek, de valósak a számára. Sóvárgást, vágyat ébresztenek, hiányérzetet generálnak, célt adnak, meglétük esetén boldogságot okoznak. Azonban lehetséges, hogy a szeretet, vagy bármely más, az emberi létezésben nélkülözhetetlennek tűnő fogalom kiüresedik, lyukszóvá válik. Ha elég mélyre ásunk, akkor a fogalmak nem jelentéssel telítődnek, nem elmélyülnek, hanem ellenkezőleg: semmivé foszlanak. Ezen a semmin ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 10.

Kényszerpályák

írta: Perceval
Kényszerpályák

Kétségtelenül büszke vagyok az értelmi képességeimre, ami folytonos konfliktus forrása a szűkebb környezettel is, hiszen nehezen tudom tolerálni a lomha, korlátolt, figyelemhiányos mentális adottságokat. Igyekszem minimalizálni az elvárásaimat ugyan, de egytől biztos soha nem tudok megszabadulni: attól, hogy az embert olyan lénynek tartom, amelyik képes meghaladni magát, képes tanulni, feldolgozni a tapasztalatait, de legalább látni, belátni a személyes korlátait. Vagyis alkalmazkodási képesség plusz önreflexió. 

Ezzel együtt be kell látnom, hogy ezen a pályán én is elbuktam, akármit is gondolok magamról. Bennem is van egy görcs, ami azt hiszem, emberi: hajlamos vagyok kényszeresen ugyanazokat a megoldásokat alkalmazni, amelyek már ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 10.

Filléres bölcsességek

írta: Perceval
Filléres bölcsességek

Bé éppen sikeres korszakát éli meg. Összeért nála a szakmai kiteljesedés és a külső siker. Ettől nagyképű, fellengzős, elbizakodott lett. Persze majd valósznűleg megjönnek a pofonok is, amelyek megtörik az önmagába vetett hitét a másik oldalon. Ezt én nem az élet igazságának tartom, nem valamiféle egyensúlynak, égi beavatkozásnak, csupán értelemszerűen következik abból, hogy az emberi lét törékeny valami, és az élet nem automata, amelybe bedobjuk a tudást és az erőfeszítést, és kijön a másik oldalon a siker és az elismerés. A dolgok esetlegesek és önkényesek. 

Vannak akik mindenáron értelmet keresnek az életben, a létezésben, ezért a születés és halál közötti hánykolódást amolyan iskolaként fogják fel, amelynek a ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 08.

A sors teste

írta: Perceval
A sors teste

Van néhány nő, akinek nyomon követem az életét. Azért, mert szépek, de nem azért, mert férfi vagyok és tetszenek. A női szépséggel kapcsolatban amúgy is fentartásaim vannak, de ez nem érdekes most. Számomra soha az, hogy valaki gazdag, jó családba született, nem képezte irigység tárgyát, mert soha nem éreztem annyira meghatározónak, mint azt, hogy egy nő szép, ezáltal sikeres, ezáltal számtalan olyan lehetőség feltárul előtte, amiért másnak vagy küzdenie kell, vagy meg se kapja soha. 

Természetesen nem vagyok félkegyelmű, nem hiszem, hogy azért, mert egy nő szép, és ezért az élet a tenyerén hordozza, automatikusan boldogság a része, hogy nem él meg kudarcot, elutasítottságot, viszonzatlanságot, hogy nem csalják meg, nem ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 03.

Szerelmi bánat

írta: Perceval
Szerelmi bánat

Huszonéves művészpalánta leányzó ismerősömet 7 év után elhagyták. Most szenved. Látványosan és nyilvánosan a Neten. A közzétett rajzai mind direktbe az állapotát jelenítik meg, néha önsegítő motivációs szövegeket ékel két kép közé. Talán nem csak mindenki szeme láttára akar gyötrődni, talán belejátszik, hogy üzenni is akar az őt elhagyónak, hatni rá, bűntudatot ébreszteni benne. Ebben az esetben nem csak büszkeség és tartás nincs benne, de olyan, mint egy földön fekvő koldus, amelyik alamizsnáért nyüszít. Nyomorúságos az egész. Talán bennem nincs empátia, talán soha nem éreztem valódi fájdalmat, amikor elhagytak, talán a kapcsolatok sose bírtak fontossággal az életemben.

A múltkor is kiírta, hogy egyszer talán ő ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 30.

Életismétlők

írta: Perceval
Életismétlők

"Ha szó szerint számtalanszor kell is beledögölnöd, de végül úgyis boldognak kell lenned!" (Ismeretlen szerző)

A lélekvándorlás gondolatában sokan pozitívumot látnak, mert úgy érzik általa, hogy van remény, hogy el lehet érni a célt, sőt, hogy végső soron arra vannak ítélve, hogy elérjék azt, mert addig és annyiszor kapnak új esélyt, amíg be nem teljesítik a küldetést. 

Kétségtelenül hordoz ilyen pozitív vonást is, azonban számomra valami mást is, valami végtelen negatívat és kiábrándítót. Mintha a lét egy olyan iskola lenne, ahol végtelen sokszor meg lehet bukni, végtelen sokszor lehet felgyújtani az épületet, megerőszakolni a diákokat, nem baj, majd a sokadik életben levezekeljük, megbánjuk, meghaladjuk. Ha az esély ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 30.

Hasadt önreflexió

írta: Perceval
Hasadt önreflexió

Az önreflexió során az ember önmaga megfigyelőjévé válik. Ez végső esetben még odáig is elmehet, hogy miközben cselekszik valaki, aközben figyel is, tehát nem utólag reflektál önmagára, hanem jelen időben. Részese is az eseménynek, de ugyanakkor külső megfigyelője is. Lehet sokat elmélkedni arról, hogy mi is a valódi én, a valódi önmagam, de abban a pillanatban, hogy az én így kettéválik az önmegfigyelés során, a kérdés hatványozódik. Azt hiszem, vannak emberek, akiknél nincs ilyen skizoid, hasadt állapot, akiknél belső egység és integritás áll fenn. Nincs belső dialógusuk. Önmagukkal azonosak. Sajátos és számomra nehezen elképzelhető állapot ez.

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 29.

Önkínzások

írta: Perceval
Önkínzások

Vannak tükrök a fiókomban, amelyeket naponta veszek elő, hogy megnézzem magamat bennük. Ezek a tükrök kíméletlenek: csúfnak, ügyetlennek, tehetségtelennek mutatnak. Olyannak, akinek igazán nincs jövője. Talán nem kellene ilyen tükrökbe nézni, talán ezek nem is a valóságot mutatják. Talán az ember nem is tudhatja, hogy ő ki és mi, és mire képes, talán minden tükör torzít, akár pozitív, akár negatív irányba teszi. Talán jobb, ha valaki csúfnak, tehetségtelennek tartja magát, mint ha meg nem értett zseninek, a gonosz világ által üldözött szentnek, sárba hullott angyalnak. 

Talán nem is igazán magamat látom mások tükrében, hanem azt a valóságot, ami körülvesz, és amihez nem tudok alkalmazkodni. Azt a valóságot, amelynek a ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 27.

Bhagavad Gitá

írta: Perceval
Bhagavad Gitá

"Ha gondolkozni akarsz felőle, tévedni fogsz. Nézz bele és láss!" (Zen tanítás)

A napokban játékosan összevitatkoztam egy ismerősömmel, akiről kiderült, hogy a Bhagavad Gitá-ra építi a világképét. Persze csak a szokásos módon, a nyugodt, jólétben tozbódó életének szeretne egy kis belső tartalmat, szóval nem igazán életfilozófia ez a számára, mint inkább lakásdísz. De ez most mindegy is. Kiderült az is, hogy az indiai védikus irodalmat meg nem ismeri. Ennyit a keresésről. Véletlenül (ezt persze ő is tagadná, hiszen a hozzá hasonlók számára nincsen véletlen) ez jött szembe vele, hát így maradt.

Van abban valami csodálatos, hogy többféle "szent hagyomány" áll az emberek rendelkezésére, van mihez nyúlniuk - az évezredek ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 24.

Személyes akcidenciák

írta: Perceval
Személyes akcidenciák

"Plótinosz saját téridőbeli jelenlétét lényegtelennek tartotta, nem szívesen beszélt a maga történeti létezésének akcidenciáiról." (Bertrand Russel)

Az emberi nem történetét sokféle kettősség jellemzi. Az egyik ilyen, hogy vannak, akik a saját személyes létüket lényegtelennek tartják, mert valami elvont, absztrakt filozfóiai (vallási) eszmét és igazságot keresnek, kergetnek, amihez a saját életük mindenféle esetlegessége nem ad hozzá semmit. Ettől persze nem szűnnek meg emberként élni, vagyis a keresésük közben továbbra is folyamatosan alakuló történetük van, ami a botlásokat, esendőségeket is magában hordozza, de azt, hogy hová születtek, milyen magasak, kik a szüleik, milyen események tarkítják az életüket, teljesen ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 17.

Savanyú a szőlő

írta: Perceval
Savanyú a szőlő

Filozófiatörténeti művet olvasok. A szerző azon elmélkedik, hogy olyan korszakokban, amikor az ember azt érezhette, hogy tehetetlen, hogy nem képes a világra hatni, hogy eszköztelen, hogy a jövő bizonytalan és kaotikus, akkor a filozófia is hajlamos volt a világtól való elfordulásra, olyan válaszok és megoldások hirdetésére, amelyek alapvetően belső utat jelentenek, és az ember szuverenitására és magára utaltságára helyezik a hangsúlyt - szkeptikus, sztoikus, cinikus és nihilista filozófiákról beszélek. Tevékenyebb időkben, amikor a kornak dinamikája, célja, eszméje volt, amikor a politikai részvétel által az egyén is hatni tudott, legalábbis ezt érezte, akkor a filozófia is sokkal inkább a közzel kapcsolatos kérdésekre ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 15.

Érthetetlenül

írta: Perceval
Érthetetlenül

Egy dolog, egy olyan vélemény van, amire igazán érzékeny vagyok. Van olyan pont, amit megérintve rámszakad a kilátástalanság, az értelmetlenség és hiábavalóság érzése. Amikor azt mondják nekem, hogy nem fognak megérteni. Hogy amit mondok, amit képviselek, azt nem fogják megérteni. Hogy a látásmódom a dolgok túlbonyolítása. Ilyenkor mintegy megvilágosodásszerűen rámszakad a realitás, hirtelen szertefoszlik minden képzetem az értelemről és belátásról, és felismerem, hogy mindaz az idő, amit filozófiával, útkereséssel, gondolkodással, önvizsgálattal töltöttem, bizonyos értelemben öncélúvá vált, hiszen nem visszacsatolódik a "közösségbe", hanem elválaszt attól, különccé, érthetetlenné, elvonttá tesz. Tehát szigorúan ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 15.

Művészi illúziók

írta: Perceval
Művészi illúziók

Van egy utolsó illúzió az életemben, amely rejtve bár, de ott munkál bennem. Rejtve, ezért csak akkor szembesülök vele, ha csalódásként jelentkezik - mert amúgy már rég nem fogalmazza meg magát elvárásként. Mégis van. Ez pedig az a tévképzet, hogy az alkotó, a kvázi művész különbözik a köznapitól, hogy az alkotás "mágikus" aktusában érintkezik valamivel, ami kiragadja a köznapiságból, tehát hogy ő mélyebb, érzékenyebb, valamilyen szinten jobb. 

Be kell azonban látnom, hogy a kreativitás is csak egy képesség, leegyszerűsítve bár, de olyan képesség, mint hogy valaki jobb matekos, vagy távolabbra ugrik. Képpel, szöveggel, vagy hangjeggyel dolgozik, kombinál, keresi az újszerűt, a hatásosat, a kifejezőt, de ez csak a felszín, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 14.

Elhazudott létezés

írta: Perceval
Elhazudott létezés

Azt hiszem, alapvetően nem ott kezdődik a baj, hogy valakinek buta, felületes, előítéletes és arrogáns a véleménye. Mert természetesen tévedhetünk, több dologról alkotunk véleményt, mint amennyihez értünk valamelyest, és hajlamosak vagyunk intuícióval és látomással helyettesíteni a tudást, a tények ismeretét. Lehetünk türelmetlenek is és lekezelőek, ha azt látjuk, hogy az igazunk sehogy se akar lecsapódni a másik oldalon.

A valódi probléma a hazugságnál kezdődik - a léthazugságnál, hogy ilyen nagy szót használjak. Léthazugság alatt azt értem, hogy valaki létrehoz egy hamis identitást, és azzal az igénnyel lép fel, hogy mások ezt a vágyképét igaznak tartsák. A legegyszerűbb eset, amikor a buta okosnak hiszi magát. Az ostoba ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 14.

Örökké

írta: Perceval
Örökké

"Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hoztunk létre.

Azok a dolgok, amelyek hatalmunkban vannak, természetüknél fogva szabadok, semmi sem akadályozza, semmi sem köti őket. Azoknak a dolgoknak azonban, amelyek nincsenek a hatalmunkban, nincs erejük önmagukban, másoktól függenek, egy kívülálló megakadályozhatja vagy elsajátíthatja őket.

Emlékezz erre: ha a természetüknél fogva függő dolgokat függetleneknek tartod és a más dolgait sajátaidnak tekinted, akkor minduntalan akadályokba ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 14.

Köpés

írta: Perceval
Köpés

Van valami sajátosan köznapi abban, ahogy ugyanaz az ember erényekről és morálról tart magasztos beszédet, majd a pulpitusról leszállva rögtön le is köpi az egészet. 

Sajátos, hogy mindig azok a megbízhatatlanok, a jellemtelenek, akik szeretnek az erkölcsről, meg a helyesről prédikálni, és minél inkább erősködik valaki, hogy ő sziklaszilárd, és "micsoda világ ez", annál biztosabban link. Végtelenül iszonyodok azoktól, akik magukra pozitív példaként hivatkoznak, és amikor számon kell kérni a másikat, akkor szinte azonnal megjelenik beszédükben a "bezzeg én!".

Úgy tűnik, az erényes beszéd fordított arányban áll az erényesség mértékével.  

Kezdek abban hinni, hogy a cinikusok, a magukat rossznak és hitványnak ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 09.

Világok (h)arca

írta: Perceval
Világok (h)arca

Egy illusztrációt nézegetek: a döbbent, meglepett fiút szájon csókolja egy huncut, életteli, vagány sellő. A fiú csodálkozásán túl, vagy azzal együtt a kép könnyed, vidám, mókás, boldog. Az alkotó bizonyára játékos, vidám, talán még szerelmes is (mindig, alapjáraton), de legalábbis tele van életszeretettel. Igazából az összes képét ez hatja át. Még a "gonosz", dühös karakterei is mintha kimosolyognának a kép mögül, és ettől az egész elveszíti komorságát. 

Eltöprengek, és képzeletben mellé teszem a saját alkotásaimat, vagy azt a filozófiát, ami mögöttük van. Nálam soha nem tudna megjelenni mindez a könnyed és vicces és játékos szellemiség. Nálam a sellő soha nem csókolná meg a meglepett legényt, mert a sellő, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. okt 27.

Mindig van egy lány

írta: Perceval
Mindig van egy lány

Játékfilm: pszichiátriai intézet. Szerethető bolondok. Mindig szerethetőek a bolondok a filmekben, mert a maguk megtöretettségében mélyen emberinek vannak ábrázolva. A roncstelepen már nincsen verseny, nincs pózolás, nincs játszma a filmesek szerint. A megtört ember emberi, mert őszinte és mezítelen, és a bizonytalanságában megtisztul.

Idealizálják a betegeket. A művészekben mindig él a vonzalom a bolondéria, a zártosztály, a periféria iránt. A valóság persze sokszor más, mert a filmen a mániás, a fóbiás is szerethetőként van ábrázolva, a betegek csak kivonatosan, jelképesen jelennek meg, nem a valós karakterükkel, és mindig van egy lány. Művészi, habókos, érzékeny, intelligens, és tele van szeretettel, meg az arra való ...

Tovább Szólj hozzá

2016. okt 21.

Törékeny érintés

írta: Perceval
Törékeny érintés

Elnézem őket, ahogy sugdolóznak, miközben a nő a fejét a férfi vállához hajtja, és kislánnyá visszaváltozva nevetgél minden elfojtott, suttogó mondat után. Néha felpillant kipirult és felhevült arccal, szeme lázasan csillog, és gyengéden megérinti a férfi karját, majd megfogják egymás kezét. 

A jelenet felkavar, és felidézi, hogy hányszor égette a kezemet egy nő érintése. Amikor szerelmesek, boldogok, bizakodóak, amikor leomlik róluk a sok póz és távolság, akkor hirtelen mezítelenné válnak. Mintha egy riadt és törékeny madarat tartanék a kezemben, amelyet ha nem elég óvatosan fogok, akkor összeroppantom. Bennem azonban ez soha nem felhőtlen örömet idézett, hanem ellenérzést. Valahogy a gyengeség, a sebezhetőség, a ...

Tovább Szólj hozzá

2016. okt 15.

Csatorna

írta: Perceval
Csatorna

Vannak közéleti emberek, akik iritálnak. Magamban folyton azt érzem, azt kívánom, hogy tűnjenek el. A sikereiket, a népszerűségüket, az önfeledtségüket meg nem érdemeltnek tartom, ezért mindig megmozdul valamiféle morális indulat, ha meglátom őket. Azonban ez hiába tűnik morális indulatnak, mélyebbről jön, mélyebbről buzog fel, és sokkal inkább van kapcsolatban indulattal, gyűlölettel, irigységgel, keserűséggel, mint józan és tiszta fejű ítélkezéssel valami magasabb nevében. Nem örülök ezeknek az érzéseimnek, de ezt emberinek tartom, és úgy tekintek rájuk, mint valami átvonuló borulásra. Távolságot tartok tőlük, és nem hagyom, hogy irányítsanak. Ez talán még mindig valamilyen jóra törekvés maradványa, amely meg akar ...

Tovább Szólj hozzá