2017. ápr 17.

Túlfejlett igények

írta: Perceval
Túlfejlett igények

A könyveknek, a filmeknek, a jólétnek, a biztonságnak, a szabadságnak köszönhetően kettős folyamat játszódik le: egyfelől elbarbárosodás zajlik, másfelől meg az igények, a lelki szükségletek bonyolultabbá válnak. Ez utóbbi persze nem jelenti, hogy a másik felé irányuló figyelem, érzelem, empátia elmélyül, fokozódik, hanem ellenkezőleg. Az igények nőnek meg, az egyén fokozottan tudja megfogalmazni az elvárásait, a belső történéseit, de közben érzéketlen marad a másik irányába. A megszűnő párkapcsolatok után is sokkal alaposabban tudja elsorolni, hogy mit nem kapott meg, mit adott (tételesen felsorolva), mint azt, hogy ő mit nem volt képes nyújtani a partnerének. Az egoizmus is lehet fejlett és kifinomult, és akkor már nem is szembeötlő a természete, hiszen sokkal inkább képes szofisztikáltan vádolni másokat, és bűntudatot ébreszteni. Talán már nem is egoizmusról kellene beszélni, hanem nárcizmusról.

Szólj hozzá