Egy középkorú család áll előttem a mozgólépcsőn, vagy inkább terpeszkedik, mivel ez jobban kifejezi az érzést, amit bennem keltenek. Igen, az emberek többsége sertés a szememben, az életüknek a puszta zabáláson és szórakozáson kívül se értelme, se tartalma, se célja. Némelyiken ez a teljesen üres és öncélú létezés komoly testi jeleket produkál: a mélységesen buta önhittség az arcon, a kifejezéstelen halábrázat, enyhén megnyilt ajkakkal és tompa tekintettel. A gondolattalanság, a tudattalanság, a merő sodródás. Jó esetben eljutnak a "ne szemetelj" parancsáig, de azontúl szerves kapcsolatuk a környezetükkel nincsen. A szépség számukra minden elvontságtól mentesen a prospektusok világában merül ki. Nem mást gondolnak a világról, mint én, nem a másfajta gondolat taszít bennük, hanem a felpuffadt élettelenség, a középszerű ostobaság, az igénytelen önelégültség.