2017. jan 03.

Rajzi korlátoltság

írta: Perceval
Rajzi korlátoltság

Van egy komoly szakkönyvem a rajzok pszichológiai elemzéséről. Régen vásároltam, ennek ellenére soha nem olvastam el, nem tanulmányoztam, csak most emeltem le hirtelen ötlettől vezérelve. Természetesen nem lep meg ami benne van, hiszen rajzoló emberként tisztában vagyok azzal, hogy a művek számtalan jelentést hordoznak és sokféle lelki gyökerük lehet. Már régóta fogalkoztat és kínoz azonban az a kérdés, hogy a pszichológiai sors, a lelki beállítódás mennyire hat ki az alkotói tehetségre, vagyis mennyire szorítja korlátok közé. A ház motívumát például a családra vezetik vissza, és ahogy az ember házat rajzol, abból a családhoz való viszonyára következtetnek. Nem tudok, nem szeretek, és nem akarok házat rajzolni. Egy sor téma van, amiben ahhoz képest, hogy milyen szinten festek arcokat, teljesen esetlen és érdektelen vagyok, sőt elutasító. Zsigerileg képtelen vagyok jelenetet rajzolni, amiben több szereplő is megjelenik, arról a lehetőségről nem is szólva, hogy közöttük pozitív kapcsolat van: ölelés, szerelem, kézfogás. Mindez nem is zavarna, ha nem nyomasztana a másik oldalon, hogy így igazából a "művészetem" soha nem léphet túl egy szűk kereten.

Volt egy emelkedett korszak az életemben, amikor megérintett a buddhizmus, és dinamikus lelki életet éltem, sokat meditáltam. Akkor jellemző volt, hogy békés, nyugodt, befelé tekintő portrékat festettem. Ma már nem tudnék ilyeneket, mert az a lelkiség hiányzik, amiből megszülethetnek. Tehát az alkotás nem technika kérdése, viszont vannak emberek, akik képesek technikai kérdésként megélni: feladatként, kihívásként. Ha az egész kérdést pszichológiai összefüggésekre akarom visszavezetni, akkor adja magát a válasz, hogy annál az embernél, aki játékként, humorként, feladatként, kalandozásként éli meg az alkotást, és igényli is, hogy feladatokban, megbízásokban teljesedjen ki, egy olyasféle életet kell háttérként feltéteznem, ami normálisnak és rendezettnek mondható. Az önkifejezés kényszere mögött a reflektálás intenzív igénye húzódik meg: valamit mindig el kell mondani, ki kell fejezni, meg kell jeleníteni. Ez talán nem is az alkotásról szól.....

Szólj hozzá