"Mikor tanulod meg már végre, hogy az emberek csak bántani fognak?" (Egy önsajnálkozó leány panasza)

A cím utalás egy amerikai "filmvígjátékra". Számomra ennek a filmnek a durva, megszégyenítésre, földbe döngölésre, megalázásra épülő "humora", átgázolós mentalitása nem azért érdekes, mert filmkritikát szeretnék írni, hanem azért, mert látva a környezetemben aratott sikerét, elgondolkodtat. Nem ez az első olyan alkotás, amelynek a nyelvezete, stílusa megrettent, pont azért, mert számomra elképzelhetetlen, hogy emberrel úgy beszéljek, ahogy azt a szereplők teszik azzal a harsánysággal, amely tudja, hogy tetszést arat, hogy a néző mögötte áll. A filmek olykor úgy állítják be, hogy a főhős egyedül áll szemben a világgal, azonban ez mégis hazugság, mert a film már eleve úgy van felépítve, hogy a magányos főhös a nézőket maga mögött tudhatja, nekik mórikálja magát, és a filmbeli világ kerül kisebbségbe hozzá képest. A főhös tehát nem tragikusan magányos, hanem tragikusan az a tipusú verőember, aki a körülötte állók (képernyő előtt ülők) támogatását élvezi. De ez mellékszál.

Manapság úgy látszik, hogy az emberekben, különösen a fiatalokban igény él a kofa humorra, stílusra, amely a maga találékony és lealacsonyító nyelvezetével és hangerejével akarja legázolni a vele szemben állót. Egyes fordulatait kéjesen idézik, mintha a köznapi keretek közé szorított egyén olyan hősre vágyna, aki minden ilyen keretet és kiszolgáltatottságot a legközönségesebb módon sutba vág, minden sérelmét mások megalázásán és verbális eltiprásán keresztül megtorolja. Azt hiszem, lappangó sértettséggel és emberiszonnyal van dolgunk, amikor a vásznon ünnepeljük azt, aki az udvariasságot, a korrektséget kidobja, és mindenkit büntet - az ügyetlent, a butát, a megalkuvót, a nyomorultat, a szegényt, a gazdagot. Senkivel szemben empátiát nem mutat, az ő oldalán nincs is senki. Ha azonban csak durva és gyűlölködő lenne, ki tudna azonosulni vele? Valamit fel kell hát lebbentenie abból, hogy ő valójában a jó, és a világ a rossz. Ezen a ponton tud azután vele mindenki azonosulni, hiszen a köznapi értelemben vett normális ember az élet igazságtalanságát pont úgy éli meg, hogy ő nem ezt érdemli, csak a filmbeli alakkal ellentétben ő nem tud mindenkibe belerúgni.

A bevezető idézet sem más, mint annak érzete, hogy a jobbra érdemes egyén áll szemben az érzéketlen és gonosz világgal. Nem önmagában az önsajnálattal van baj, vagy az életfájdalommal, hanem azzal, amikor mindebből egy hamis optika születik, és a lélek sebzettsége az érzelgősségen nem tud túllépni, beleragad, mígnem újra felcsillan a boldogság igérete. De se ebből, se abból nem tanul semmi mást, mint hogy az emberek bántani fogják mindig is, meg hogy az élet igazságtalan, de végre jöjjön valaki, aki helyreállítja az elvesztett bizalmat!