Bé éppen sikeres korszakát éli meg. Összeért nála a szakmai kiteljesedés és a külső siker. Ettől nagyképű, fellengzős, elbizakodott lett. Persze majd valósznűleg megjönnek a pofonok is, amelyek megtörik az önmagába vetett hitét a másik oldalon. Ezt én nem az élet igazságának tartom, nem valamiféle egyensúlynak, égi beavatkozásnak, csupán értelemszerűen következik abból, hogy az emberi lét törékeny valami, és az élet nem automata, amelybe bedobjuk a tudást és az erőfeszítést, és kijön a másik oldalon a siker és az elismerés. A dolgok esetlegesek és önkényesek. 

Vannak akik mindenáron értelmet keresnek az életben, a létezésben, ezért a születés és halál közötti hánykolódást amolyan iskolaként fogják fel, amelynek a tapasztalatszerzés a célja. Különös, ha visszatekintek, és szemügyre veszem az elbizakodott időszakomat, majd a megtört, meghasonlott korszakomat, illetve ezek váltakozásait, akkor meg kell állapítsam, hogy semmi olyat nem tanultam ezekből, amelynek ne csak helyi, múlandó és viszonylagos értéke lenne. Én azt hiszem, akik a "tapasztalatszerzésben" életen túli, mondhatni "transzcendentális" értelmet fedeznek fel, azok valójában pont az életen túlra nem tudnak pillantani, különben nem sok jelentőséget tulajdonítanának annak, hogy a Jóskával/Marcsival való kapcsolatukban mit tanultak, vagy mit nem.