Van valami sajátosan köznapi abban, ahogy ugyanaz az ember erényekről és morálról tart magasztos beszédet, majd a pulpitusról leszállva rögtön le is köpi az egészet. 

Sajátos, hogy mindig azok a megbízhatatlanok, a jellemtelenek, akik szeretnek az erkölcsről, meg a helyesről prédikálni, és minél inkább erősködik valaki, hogy ő sziklaszilárd, és "micsoda világ ez", annál biztosabban link. Végtelenül iszonyodok azoktól, akik magukra pozitív példaként hivatkoznak, és amikor számon kell kérni a másikat, akkor szinte azonnal megjelenik beszédükben a "bezzeg én!".

Úgy tűnik, az erényes beszéd fordított arányban áll az erényesség mértékével.  

Kezdek abban hinni, hogy a cinikusok, a magukat rossznak és hitványnak beállító emberek azok, akikben inkább lehet pozitívan csalódni. A hangzatos keresztények, buddhisták, ezoterikusok, világmegmentők, vegánok, stb............szóval van itt valami iszonytató élethazugság. Ehhez képest már egészen lényegtelen, hogy amúgy mennyire igaz, amit képviselnek. Ami mögé magukat rejtik. Az "Igazság" mint rejtekhely, mint álca, mint fedőhazugság..........