Játékfilm: pszichiátriai intézet. Szerethető bolondok. Mindig szerethetőek a bolondok a filmekben, mert a maguk megtöretettségében mélyen emberinek vannak ábrázolva. A roncstelepen már nincsen verseny, nincs pózolás, nincs játszma a filmesek szerint. A megtört ember emberi, mert őszinte és mezítelen, és a bizonytalanságában megtisztul.

Idealizálják a betegeket. A művészekben mindig él a vonzalom a bolondéria, a zártosztály, a periféria iránt. A valóság persze sokszor más, mert a filmen a mániás, a fóbiás is szerethetőként van ábrázolva, a betegek csak kivonatosan, jelképesen jelennek meg, nem a valós karakterükkel, és mindig van egy lány. Művészi, habókos, érzékeny, intelligens, és tele van szeretettel, meg az arra való éhséggel. A főhősnek van kitalálva, ő jelenti számára a gyógyulást és a boldogságot. 

A filmes mesék azonban hamisakk: a bolondok nem viccesek és nem szerethetőek, sokszor idegesítőek, és nincs mindig egy lány, és ha netán van, ő is sokszor ön- és közveszélyes, aki nem a boldogsághoz visz, hanem magával ránt. Már rég elmúlt az idő, amikor a mese feloldozást és reményt nyújtott, katarzisban részesített. Felnőttem, iszonyodom a mesék hamisságától, mert csak a mesékben van feloldozás, hazaérkezés, a varázs megtörése, a sárkány legyőzése. Csak a mesékben van kegyelem, csodálatos gyógyulás, igaz szerelem. Nem is a mesékkel van a baj, hanem az emberi lélekkel, amelyik elvágyódik, és ha az életben nem is, a mesékben megtalálhat valamilyen ideát, boldog álmot. Nem kell a narkotikum...........még ha a kábulat egy filmbe csomagolva érkezik is.